
A lakóparki fejlesztések az utóbbi években egyre nagyobb méreteket öltöttek, a kivitelezések pedig jelenleg is zajlanak, így a főváros ingatlanpiaca lényegében folyamatosan új opciókkal bővül azok számára, akik új építésű lakásba szeretnének költözni. Ez esetben ugyanakkor érdekes piaci sajátosság, hogy nem csak a már elkészült, azonnal költözhető új építésű lakások budapesti opciói bukkannak fel a kínálatban, hanem a még építés alatt álló, hamarosan költözhető státuszú ingatlanok is.
A ‘hamarosan’ pedig egy meglehetősen relatív fogalom, hiszen nem mindegy, hogy ez néhány hetet, hónapot, vagy akár éveket takar. Szerencsére a fejlesztők jellemzően megadnak egy céldátumot az ilyen típusú ingatlanok mellé, de nem ritka, hogy ez egy évekkel későbbi dátumot jelöl. Ilyenformán pedig egy ilyen lakás megvásárlása már a költözés előtt is hosszútávú elköteleződést jelent, bár a fizetés ütemezése terén lehetnek különbségek.
Az azonnal költözhető új építésű lakások Budapesten talán népszerűbbnek mondhatók, hiszen ezek kézzelfoghatóbb lehetőséget kínálnak a vásárlók számára, mint egy jövőben elkészülő, hamarosan költözhető opció. Nem ritka ugyanakkor az, hogy egy lakópark lakásai már a készültség korai fázisában elkelnek, így tulajdonképpen sosem jelennek majd meg azonnal költözhetőként a piacon. Ez pedig egy elég sajátos helyzetet szül.
A hamarosan költözhető lakások kapcsán ráadásul azt mondhatjuk, hogy nem csak ingatlant, hanem biztalmat is vásárolunk, hiszen ez esetben elhisszük a kivitelezőnek, hogy a munkálatok a megadott időpontra elkészülnek, illetve a lakás műszaki átadása majd birtokbavétele is megtörténik. Ez talán sokak szemében kockázatosabb befektetés, de a tapasztalatok szerint mégis sokan élnek vele, mivel anyagi szempontból is egyszerűbb lehet, ha több részletben kell csak kifizetni a teljes vételárat. Ha azonban maradnánk a hagyományosabb vonalon, a Metrodom azonnal költözhető új építésű lakásai Budapest piacának szintén szerves részét képezik.
A Metrodom legújabb lakóparkjai Budapest három különböző részén, a IX., XI. és XIII. kerületben kaptak helyet. A Green, River és Beat lakóparkok mindegyik saját stílust és hangulatot képvisel, de természetesen a lakások terén is sokszínű kínálattal rendelkezik, nem beszélve az átgondolt és valóban funkcionális közösségi szolgáltatásokról. Az opciók között pedig nem csak hamarosan, hanem azonnal költözhető új építésű lakásokat is találunk.
A Metrodom intuitív lakáskeresőjében akár e paraméter mentén is böngészhetjük az opciókat, de számos más kritérium - szobák száma, alapterület, ár, tájolás stb. - is lehetőség van szűrésre. Az új építésű lakóparki ingatlanok kapcsán azonban mindenképpen érdemes figyelni a készültségi állapotra, és ennek megfelelően ütemezni a döntést.