A játék műsorvezetője elmondta, hogy az első időszakban volt benne félelem, de ez szertefoszlott, mert bebizonyosodott, hogy a társadalomban van egy olyan réteg, akik fogyasztója annak, amit műveltségnek, tudásnak és általános tájékozottságnak hívnak. Ezzel a műsorral ismét visszaköltözik a tét nélküli versengés a nappalikba, ahol is a nézők összehasonlíthatják tudásukat a versenyzővel vagy épp a kanapén mellettük ülővel, és mind-e közben vagy épp ezért, még jól is szórakoznak.