2024. december 19., csütörtök
Viola névnapja

A légsterilizálás megoldást jelenthet a szolgáltató cégek számára a járvány idején

2022-01-06 18:06 | Nézettség: 554
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakmai ajánlást fogalmazott meg a COVID-19 fertőzés veszélyét csökkentő légsterilizáló eszközök használatával kapcsolatban, a forgalmazókkal történt megállapodás nyomán pedig a legjobbnak talált eszközöket kedvezményes áron szerezhetik be a vállalkozások. A folyamatos légcserét és sterilizálást biztosító készülékek akár a túlélés zálogai is lehetnek a szolgáltató szektorban működő cégek számára. Az eddig nyújtott támogatásokon túl a BKIK az általa létrehozott Szolidaritási Alap bővítésével is hozzá szeretne járulni a fővárosi cégek működésének folyamatosságához. A szervezet elnöke, Nagy Elek saját vállalatain keresztül 10 millió forintot ad az alapnak.

A teljes átoltottság eléréséig a cégek számára állandó veszélyt jelent, hogy a COVID-19 járvány terjedését esetleg a társas érintkezések korlátozásával lehet majd megfékezni, ami a budapesti szolgáltató kisvállalkozások működése szempontjából akár végzetes is lehet.

A BKIK folyamatosan kutatja annak lehetőségeit, hogyan lehetne a szolgáltatói terekben csökkenteni a fertőzés kockázatát, amivel elkerülhetők lehetnek az esetleges bezárások. Tavaly egy nyilvános ajánlattételi felhívással felmérte, majd egyetemi szakértők bevonásával értékelte a Magyarországon elérhető légsterilizáló eszközök nagy részét. Az értékelés során azokat a készülékeket keresték, amelyeket a budapesti szolgáltató mikro-, kis- és középvállalkozások az ügyfeleket kiszolgáló térben folyamatosan működtethetnek és hatékonyan csökkenthetik a vendégek megfertőződésének kockázatát.

A légsterilizálók használatával a BKIK reményei szerint a vállalkozások elkerülhetik a fertőzések miatti kényszerbezárásokat és az emiatti bevételkiesést. Erre a téli időszakban különösen nagy szükség lehet, hiszen a folyamatos légcserét ilyenkor nem lehet állandó szellőztetéssel megoldani.
 
A BKIK felmérése során a szakértők 15 gyártó és forgalmazó több mint 60 készülékét értékelték szakmai szempontok alapján. A szakértők által támasztott minimális feltételeknek hat készülék felelt meg: az UV-technológiát alkalmazó Airvent UV-C termékcsalád négy tagja és a HEPA szűrővel kombinált plazma technológiát használó Novaerus Defend termékcsalád 2 tagja.
 
Ezek a légsterilizálók nemcsak megfelelő tanúsítvánnyal rendelkeznek arról, hogy a SARS COV-2 vírust hatástalanítják, de megfelelő elő-, illetve szükség szerinti utószűrőkkel rendelkeznek, valamint óránként akár ötszörös  légcserére is képesek az adott helyiségben.
 
A BKIK figyelembe vette az üzemeltetési, karbantartási költségek mértékét is, illetve igyekezett minél nagyobb kedvezményt elérni a tagok számára. A fenti készülékeket a vállalkozások a tárgyalások nyomán 25 százalékos kedvezménnyel szerezhetik be. A BKIK önkéntes tagjai további kedvezményeket vehetnek igénybe.

A BKIK egy következő körben meg fogja vizsgálni a kisméretű légsterilizálók hatékonyságát, és azok munkapontokan történő alkalmazhatóságát.

Mivel az elmúlt időszakban a budapesti szolgáltatóipari kisvállalkozások pénzügyi tartalékai jellemzően kimerültek, így akár a fenti kedvezményes vételár kifizetése is gondot okozhat. Ennek áthidalására a BKIK felhívja a figyelmet a kamarai rendszer által, kedvezményes kormányzati kamattámogatással működtetett Széchenyi kártya hitelekre. A programban elérhető szabadfelhasználású folyószámlahitel vagy beruházási hitel kedvező feltételeket biztosít a vállalkozások számára, a BKIK pedig a teljeskörű ügyintézésben segíti a cégeket központi székházában és 3 kerületi irodájában.

Nagy Elek, a BKIK elnöke a program sikeréhez egy személyes felajánlással is hozzájárul: a BKIK önkéntes tagjai számára 10 millió forintot ajánlott fel a BKIK Szolidaritási Alapján keresztül cégcsoportja, a LEXHOLDING Zrt. nevében. Ebből az összegből a tagok a légsterilizáló megvásárlásához a beszerzési ár 10 százalékának megfelelő, maximum 100 ezer forint támogatást igényelhetnek. A támogatás minden önkéntes kamarai tagnak jár az igénylések beérkezésének sorrendjében a keret erejéig.

„A szolgáltató szektor az átlagosnál kiszolgáltatottabbá válik egy esetleges lezárás során.  Ahogy reményeink szerint egyre többen fognak élni a védőoltásokkal, fokozatosan csökkenhet majd a lezárások valószínűsége is, de mivel szakértői előrejelzések szerint ez a vírus akár tartósan is velünk maradhat, arra biztatjuk a szolgáltató szektorban működő vállalkozásokat, hogy a maszkviselés betartatásán túl vizsgálják meg a légsterilizáló készülékek beszerzésének lehetőségét, és éljenek a BKIK által biztosított kedvezményekkel. Bízom benne, hogy az általunk nyújtott segítség hatékonyan támogatja majd a vállalkozásokat abban, hogy átvészeljék ezt az időszakot” – mondta el Nagy Elek, a BKIK elnöke.

A BKIK Szolidaritási Alapjából eddig 75 millió forintot fordított olyan kezdeményezésekre, mint az 5 ezer forintos éttermi fogyasztás vagy a vidéken élők budapesti látogatásának támogatása. A további programok megvalósításához a BKIK forrásgyűjtést indított a hazai vállalatok körében.

„A világjárvány alatt is sikeresen működő vállalatokat továbbra is arra biztatjuk, hogy csatlakozzanak a Szolidaritási Alaphoz, és járuljanak hozzá a kevésbé szerencsés helyzetben lévő cégek fennmaradásához, hiszen a közös jövőnket csak így tudjuk biztosítani” – tette hozzá Nagy Elek.

Kép és a videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=AbJNiBs4YWs

Tekintsd meg videónkat, melyben bemutatjuk az UV-C FiltAir légsterilizáló hatékonyságát egy átlagos készülékhez képest.