Elhunyt Balázs Péter

Balázs Péter – egy művész, akinek hangja és jelenléte generációk emlékeiben él tovább

Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten, egy olyan családban, ahol a színház nem csupán hivatás, hanem életforma volt. Édesanyja, Mednyánszky Henriette balettművész, édesapja, Balázs János színész és rendező – így talán nem is volt kérdés, hogy a fiatal Balázs előbb-utóbb maga is a világot jelentő deszkákra lép. Bár egy ideig még kacérkodott az építészet gondolatával, a színpad mágneses ereje végül legyőzött minden más elképzelést.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben végzett Szinetár Miklós osztályában, és szinte azonnal magával ragadta a közönséget sokszínű játéka, energikus jelenléte és utánozhatatlan humora. Pályáját Veszprémben kezdte, de a nagyközönség igazán a Vígszínház színpadán szerette meg, ahol két és fél évtizeden át volt a társulat meghatározó tagja.

Színpadi szerepei mellett hamar otthonra talált más műfajokban is. Filmekben, tévéjátékokban, kabarékban is gyakran feltűnt, de talán hangja tette őt a legtöbb magyar háztartás szeretett „ismerősévé”. Louis de Funès magyar hangjaként szinte összeforrt a francia komikus figuráival, Danny DeVito pedig az ő közvetítésével szólalt meg magyarul. A szinkronművészetben nem csupán dolgozott – maradandót alkotott.

A rendszerváltás környékén rendezőként is bemutatkozott, majd egyre több időt és energiát fordított arra, hogy ne csak szerepekben, hanem színházi közösségek építésében is részt vegyen. 2007-ben a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójává nevezték ki, és több mint tizennégy éven át vezette a társulatot. Igazgatása alatt a színház valódi kulturális központtá vált, ahol egymást váltották a nagyszabású bemutatók, közösségi események és hagyományteremtő programok. Kollégái és nézői egyaránt olyan vezetőre emlékeznek, aki nemcsak irányított, hanem inspirált.

Magánélete is a művészethez kötődött: feleségével, Botár Csilla színésznővel 1967 óta éltek együtt, két gyermekük született. A szakmai elismerések sem kerülték el: Jászai Mari-díj, később a magyar művészet egyik legmagasabb kitüntetése, a Kossuth-díj is a nevére került.

Élete utolsó éveit visszavonultan töltötte, egészsége megrendült, de szeretett felesége mellett élte mindennapjait. Halála hírét a magyar színházi és filmes világ mély megrendüléssel fogadta: egy olyan művész távozott, akinek humora, energiája és jellegzetes hangja kitörölhetetlenül része marad a hazai kultúrának.

Balázs Péter nemcsak előadóművész volt – intézménnyé vált. Egy szerethető, emberi, közvetlen alkotó, aki mindig tudott mosolyt csalni az arcokra, és aki számára a közönség nem távoli tömeg volt, hanem partner, akinek minden este adni akart valamit.

Most, hogy elment, az emlékezés lámpásai gyúlnak fel. És miközben felidézzük felejthetetlen szerepeit, mondatait, hangját – valójában azt ünnepeljük, amit egy művész az életével adni tud: hogy kicsit szebb lett tőle a világ.

Emlékezzünk rá az alábbi videóval!