2024. december 19., csütörtök
Viola névnapja

Hasít a Rossmann, több mint 9%-ot fejlődött a tavalyi évben

2022-02-18 18:34 | Nézettség: 600
Évek óta töretlen a Rossmann Magyarország fejlődése, a vállalat 2021-ben 9%-kal növelte árbevételét. Az utóbbi időszak megváltozott körülményei sok vállalatot állítottak komoly kihívások elé, a Rossmann azonban mind online, mind offline növekedni tudott: több mint 115 milliárd forintos összbevétellel zárta az elmúlt évet.

Az utóbbi időben a járványhelyzet növelte az online vásárlások mértékét, azonban az Online Drogéria és a fizikális boltok kapcsán kannibalizációról nem beszélhetünk, sokkal inkább addicionális forgalomról van szó. A webshop forgalmának 2019-ről a 2020-as évre történő 249%-os növekedéséhez nagyban hozzájárult, hogy a járványhelyzet kialakulásával sokan előnyben részesítették az online vásárlást, azonban 2020-ról 2021-re is további 7,3%-os fejlődést tudhat magáénak a hazai drogériahálózat.

A pandémia alatt sok olyan vásárló is kipróbálta a webshopot, aki azelőtt soha nem vásárolt online, a 2021-es eredmény azt is tükrözi, hogy milyen nagy arányban sikerült megtartani őket. Vagyis nem véletlen, hogy a Rossmann Online Drogéria az előkelő negyedik helyen szerepelt a GKI FMCG TOP 5-ben 2020-ban.
 
Egyre több üzlet, egyre több önkiszolgáló kassza a vásárlási élményért

Az első Rossmann üzlet 1993-ban nyílt, mára pedig már több mint 230 helyen elérhetőek az alacsony akciós árak országosan. Csak a 2021-es évben 15 új üzlet nyílt, 7 pedig bővítésre került, a 2022-es terv pedig további 12 új üzletnyitás, valamint 10 meglévő bolt bővítése. Már 14 üzletben fizethetnek a vásárlók az önkiszolgáló kasszákban, és az első eredmények tükrében ez a szerviz elengedhetetlen a vásárlói élmény teljességéhez, hiszen egyes üzletekben már a vásárlók 50%-a használja ezt a szolgáltatást. A vállalat további 60 üzletben tervezi bevezetni az önkiszolgáló kasszákat.
 
Bővülő dolgozói létszám, emelkedő bérek

2022-ben a cég közel 2000 munkavállalót foglalkoztat országosan. 1351 munkavállaló dolgozik az értékesítésben és 420 fő a logisztikán. A vállalat 2013 óta foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat, az idei cél ezen létszám további bővítése.

„Logisztikai állományunk 420 főre tehető. Nem titok, hogy a teljes ágazatban hiánypozíciónak számít a komissiózó munkakör. Azon dolgozunk, hogy megteremtsük azokat a munkakörülményeket, melyekre a munkavállók vágynak, többek között a megfelelő bérezéssel. A tavalyi évben 10% feletti béremelést hajtottunk végre, és idén is így fogunk eljárni. Az idei év nagy kihívása a logisztikai hiányszakmákon túl a dolgozói elégedettség fenntartása, a tavalyi évben nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a munkatársainktól, idén is mindent meg fogunk tenni, hogy hasonlóan jó eredmények szülessenek.” – mondta el Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.

Fókuszban a fenntarthatóság

Ahogy az anyavállalat, úgy a magyarországi leányvállalat életében is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság. A Rossmann Magyarország 2019-ben radikálisan csökkentette nyomtatott magazinjait, a korábbi, kéthetente 2,3 millió nyomtatott példány mára mindössze 600 ezer példányra csökkent. Ezzel a vállalat papírfelhasználása is nagyságrendekkel mérséklődött: míg 2018-ban és előtte évente körülbelül 1422 tonna volt, addig az idei évben a tervek szerint ez 508 tonnára csökken majd. A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest tehát a Rossmann 2022-ben közel 65%-kal kevesebb papírt tervez felhasználni akciós újságjai nyomtatására.
 
„Fenntarthatósági törekvéseink mellett, az is segít az átállásban, hogy a vásárlók már nem olyan mértékben igénylik a nyomtatott magazinokat, mint néhány éve, egyszerűbb és kényelmesebb is mobilapplikációnkban és a weboldalon átlapozni az akciókat. Nem az a kérdés, hogy megszűnik – e a nyomtatott formátum, hanem az, hogy mikor, és helyette a vásárlók milyen egyéb csatornát választanak. Rengeteget invesztáltunk a személyre szabott ajánlatokat lehetővé tévő rendszerekbe, a cél, hogy minden egyes vásárló a számára releváns akciós ajánlatot kapja meg, azon a csatornán, amit a leginkább használ, legyen az e-mail, mobil applikáció, vagy bármilyen közösségi média. Az egyik legizgalmasabb irány a mobil applikáció, több mint 400ezer vásárló használja jelenleg a Rossmann applikációját.
A Rossmann számára valódi küldetés a fenntarthatóság, így amellett, hogy az akciós újságokhoz felhasznált papír mennyiségét az elkövetkezendő időszakban minimálisra csökkentjük, olyan szervezetekkel alakítunk ki hosszútávú együttműködést, mint például a Startup Plastic Surgery ” – mondta el Flórián László, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó videó - Dirk Rossmann - Istenes Bence interjú - magyarul

Kép és a videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=iB01tOoPRyw