Recsk neve a XX. századi történelmünk során sajátos tartalommal telítődött, függetlenül a település akaratától.
Igaz történet a Recsken működő fogolytáborról, ahol 1500 bírósági ítélet nélkül elhurcolt a Rákosi rendszer áldozatául esett embereket tartottak fogva könyörtelen körülmények között. Több fogvatartott túlélte a II. Világháború haláltáborait, de a recski haláltábort már nem. Tanult kiváló szakembereket nézeteik miatt tartottak fogva, tanulatlan buta emberek. Sok orvos, mérnök, ügyvéd és sok szakember, akik még a táborban is próbáltak hasznosan tevékenykedni.
A recski kényszermunkatábor a Heves megyei Recsk község mellett emelkedő Csákány-kő nevű hegy kőbányája közelében, 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság által működtetett kényszermunkatábor volt. A mintegy 100 kisebb-nagyobb internáló- és munkatábor közül a leghírhedtebb. A „magyar Gulag”
A Mátra hegység e térségében, közel Recsk községhez, a Magyar Államvédelmi Hatóság (ÁVÓ) 1950 nyarán minden törvényes felhatalmazás nélkül a szovjet gulág-táborok mintájára büntető jellegű kényszermunkatábort létesített. A mintegy1500 kényszermunkás a magyar társadalom minden rétegét képviselte. Volt közöttük munkás, értelmiségi dolgozó, a hadsereg tagja, korábbi földbirtokos, politikus. Közülük senkit sem állítottak bíróság elé, el nem ítélték őket.
A politikai okokból fogva tartott kényszermunkások maguk építették fel a kényszermunkatábort, kerítették be magukat többszörös szögesdrót kerítéssel. A kerítésén belüli erdő fáiból építették meg primitív barakkjaikat, a tábort körülvevő őrtornyokat. Az andezitbányában primitív kézi szerszámokkal sziklát fejtettek, követ törtek az útépítésekhez. Naponta 12- 14 órát dolgoztak, nem több mint 1000 kalóriányi élelemmel. Szinte valamennyien éheztek, minden szájba vehetőt, amit az erdőben találtak, megettek: gombát, zöldhajtásokat, gyökereket, bogyókat, sőt gyíkot és csigát is. Legtöbbjük eredeti testsúlya mintegy negyven százalékkal csökkent fogságuk ideje alatt. Az elégtelen táplálkozás nyomán sokuknak kihullottak a fogai. Az orvosi ellátás elégtelen volt, gyógyszerhez alig jutottak. Számosan éhen haltak, az andezitbányában balesetben vesztették életüket, s volt, akit az őrök agyonlőttek. Senki sem tudja pontosan, hogy a halottakat hol temették el. A tábort három esztendeig tartó fennállása alatt hermetikusan elzárták a külvilágtól.
Akik túlélték a megpróbáltatásokat, 1953 nyarán és őszén szabadultak. Arra kényszerítették őket, hogy kötelezvényt írjanak alá, mely szerint a kényszermunkatáborról, ottani megpróbáltatásaikról soha szót nem ejtenek. Szabadulásuk után vagy rendőri felügyelet alá kerültek, vagy több évre börtönbe zárták őket. Az utóbbiak nagy része csak az 1956-os forradalom során szabadult. Az egykori munkatábort feloszlása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sosem létezett.
A kényszermunkatábor túlélői 1988-ban megalapították a Recski Szövetséget. Az itt töltött, sosem feledhető évek, valamint elhunyt rabtársaik emlékének megőrzésére emlékművet állítottak, amelyet 1991 őszén Antall József néhai miniszterelnök avatott fel. Ezt követően a szövetség emlékparkot hozott létre a volt tábor helyén, melyet 1996-ban Göncz Árpád köztársasági elnök adott át. Az emlékparkban az erdőtől újra visszafoglalt eredeti területen a volt rabok visszaemlékezései alapján kirakták a tábor épületeinek alapjait, útjait. Felépült egy valósághű barakk is, melyben kiállítás található az összegyűjtött emlékekből. Az emlékpark, mely a falu központjától mintegy 6 km-re található, autóval jól megközelíthető, az útirányt végig táblák jelzik. A park bejáratánál az egykori őrtorony mása fogadja a látogatót, majd az emlékmű, melyen mindig van koszorú, virág. A Recski Nemzeti Emlékpark szabadon, egész évben látogatható. Az ottani tájékozódást táblák segítik.
Előre bejelentett csoportoknak előadást tartanak, illetve igény szerint idegenvezetést is vállalnak a tábor területén
