2023. november 28., kedd
Stefánia névnapja

ZeneVarázslat: már gyerekek és szüleik is együtt zongorázhatnak a színpadon

2023-04-12 16:02 | Nézettség: 234
Április 19-én kezdetét veszi a VII. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongorakurzus, amely az évek során kulturális programsorozattá nőtte ki magát. Idén egy különleges kategóriában is lehet nevezni a versenyre, amelyben a gyermekek és a szülők közösen zongorázhatnak a színpadon. A versenyzők elismert Liszt- és Kossuth-díjas zsűritagok előtt bizonyíthatják tehetségüket.

A ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenynek és Kurzusnak a kamaramuzsikálás népszerűsítése mellett az elmúlt évek alatt közösségépítő szerepe is egyre nagyobb hangsúlyt kapott.

Már maga a műfaj, a négykezes is azt az üzenetét jelképezi, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok ebben a mai, elmagányosodó világban. Mikor két ember együtt muzsikál, az segít hangsúlyozni az összetartozás fontosságát. Ilyenkor a zenészek szikronban mozdulnak, szinte együtt lélegeznek, ez pedig igazán különleges élmény lesz, nem csak a zenélő párosnak, de a nézőknek egyaránt.

A növendék párosok mellett ugyanezen missziót képviselve alakították ki a növendék-tanár és a tanár-tanár kategóriákat is az évek során. A regisztráció lezárását követően tisztán látható, hogy az idei újdonság, a szülő-gyermek kategória is nagy népszerűségnek örvend, hiszen több mint húsz családban gyakorolnak már ezekben a napokban a zongoraversenyre.

A verseny különlegessége, hogy szülőket és gyermekeket láthatunk majd közösen muzsikálni a színpadon. Olyan szülőket, akik 20-25 évvel ezelőtt mutatkoztak be utoljára versenyen, és bár „polgári foglalkozást” választottak maguknak felnőttként, zongorázó gyermekeik által a zene szeretete továbbra is meghatározza mindennapjaikat.

Büszkén mondhatjuk, hogy az eseménysorozat művészeteket és művészjelölteket összefogó kulturális programsorozattá nőtte ki magát, ebben az évben rekordszámú, 250 versenyzővel és közel 3000 érdeklődővel. Ez köszönhető annak is, hogy a négykezes zongoraverseny zongorakoncerteken és számos kísérőprogramon látja vendégül a versenyre érkezőket, illetve a versenynek otthont adó város és a környék lakóit” – mondta el Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a ZeneVarázslat Mozgalom és Négykezes Zongoraverseny alapítója.

A ZeneVarázslat Mozgalom kiemelt célja a kimagasló tehetségek elindítása a zenei pályán, valamint a négykezes műfajjal a kamarazene szépségének bemutatása. Ezt szolgálja az évente, idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongorakurzus, amely Magyarország egyik legkedveltebb komolyzenei eseményévé vált. A gyermekek szakmailag kiváló, Liszt- és Kossuth-díjas zsűritagok előtt mutathatják meg felkészültségüket és tehetségüket.

A tengeren túli magyar közösségek évek óta kiemelt figyelemmel követik a programsorozatot, idén számukra online beküldhető versenyvideókkal biztosították a részvételt külön kategóriában, így Kanadából és az USA-ból is folyamatosan érkeznek a versenyvideók.

Igazán színes és tartalmas lesz az idei ZeneVarázslat Négykezes Zongoraverseny és Kurzus. A programsorozat két alkalmas ZeneVarázslat Négykezes koncerttel veszi kezdetét április 19- én, melyen Várnagy Andrea zongoraművész lányával, Farkas Lilivel közös két koncertjükön többszáz csepeli általános iskolás gyermek figyelmét tudja majd ráirányítani a klasszikus zene szépségeire és értékeire.

Április 20-23. között, négy napon át reggeltől késő délutánig a ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny résztvevői mutatják majd be tudásukat a zsűrinek és a közönségnek. A verseny célja, hogy a pályára készülő gyermekek mellett azok is bemutathassák produkcióikat, akik ugyan nem a zenét választják majd élethivatásuknak, de örömüket lelik a klasszikus zene művelésében.

A verseny hat növendék-korcsoportban, valamint a tanár-diák és szülő-gyermek kategóriában zajlik, a legkisebbektől egészen az egyetemista korosztályig.

Idén is lehetőség volt tanár-tanár párosok nevezésére, hiszen továbbra is cél, hogy ez a négy nap ne csak a növendékeknek, hanem felkészítőik, tanáraik számára is a zene ünnepévé válhasson, és ezen alkalomból művészként ismét a pódiumra léphessenek.

Megtisztelő, hogy Magyarország kiemelkedő művészei, zenepedagógusai, a Zeneakadémia tanszékvezetői, a Magyar Művészeti Akadémia tagozatvezetői idén is elfogadták a meghívást és a nemzetközi zsűri munkájában részt vállalnak.

2023-ban a zsűriben köszönthetjük Becht Erikát, Balázs Jánost, Bonnyai Apolkát, Eckhardt Gábort, Farkas Gábort, Szakács Mariannát, Szamosi Szabolcsot, Tóth Pétert és Várnagy Andreát.

Az ország minden pontjáról, valamint Németországból, Erdélyből, Felvidékről, Muravidékről, Vajdaságból érkeznek gyermekek tanáraikkal, szüleikkel, hogy részt vehessenek az eseményen.

Külön öröm számukra, hogy a nehéz körülmények ellenére a Kárpátaljai gyermekek is lelkesen készülnek, és idén ismét személyesen is részt tudnak majd venni a versenyprogramban.

Ebben az évben is arra kérik a versenyen résztvevő gyerekeket, hogy az összművészetiség jegyében a négykezes darabok eljátszása mellett rajzban vagy szépirodalmi műben is fogalmazzák meg, mit is rejt számukra a hangok mögötti világ, az elkészült művekből egész hétvégén kiállítást tekinthetnek majd meg az érdeklődők.

Az ingyenes esti programokon ismét a klasszikus zenéé lesz a főszerep, szerdától szombatig különleges koncertek várják a résztvevők mellett a budapesti és helyi zenekedvelő közönséget.

Az esti programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek: https://zenevarazslat.hu/koncert-program-regisztracio/

Április 23-án vasárnap az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó zárja az eseménysorozat öt napját, majd egy délutáni mesterkurzus keretében szakmai útmutatót adnak a gyermekek és tanáraik számára.

Ide kattintva további érdekes videókat nézhetsz meg!

Kép és a videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=DG1oa680I1Y