2024. december 18., szerda
Auguszta névnapja

Bombameglepetés: Szaúd-Arábia legyőzte Argentínát

2022-11-22 12:41 | Nézettség: 555
Megszületett a 2022-es labdarúgó VB első bombameglepetése, Szaúd-Arábia vesztes helyzetből fordítva legyőzte a Messivel felálló argentin válogatottat 2-1-re a C csoport nyitómérkőzésén.

Pedig a mérkőzés nem is indulhatott volna jobban, a 10 percben a VAR szobából érkezett jelzés alapján egy korábbi szabálytalanság miatt tizenegyeshez jutottak a dél-amerikaiak. Messi állt a labda mögé, és ballal lazán gurított a jobb alsó sarokba. A kapusnak esélye sem volt. Az argentínok szereztek még egy lesgólt, melyet a VAR szobából érvénytelenítettek. Így a argentin vezetéssel vonultak szünetre a csapatok. 

A második félidőben aztán az történt amire senki nem számított: egyenlített Szaúd-Arábia. A szaudiak a félpályánál szereztek labdát majd al-Sehrihez került a bőr, aki bevezette a tizenhatoson belülre, elhúzta Romero mellett, és 8 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. De a bomba csak ezután robbant, az argentinok nem tudtak felszabadítani, a labda al-Davszari elé került, aki két argentint is kicselezett, majd 16 méterről hatalmas gólt lőtt.

A mérkőzés hátralévő részében Argentína kétségbeesetten küzdött az egyenlítésért, a szaudiak pedig hősiesen védekeztek és jól húzták az időt. Az eredmény már nem változott, így óriási meglepetésre Szaúd-Arábia kapja a három pontot.

 


Megnézem a videót
Kép és a videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=RAls36Dl2Ns