2024. március 28., csütörtök
Gedeon névnapja

Színház mindenkinek – a misszió folytatódik

2023-02-02 19:05 | Nézettség: 291
2022-ben rendkívüli eredményeket produkált a Déryné Program, 846 előadás valósult meg, 426 településen, 119 342 néző részvételével. 8 új színházi produkció született a Barangoló alprogramban, valamint útjára indult a Drámaírói Műhely. Bemutatásra került és turnéra indult a Déryné ifjasszony című tévéjáték, az évet a Szemet szemért című előadás ősbemutatójával zárta a Déryné Társulat. 2023-ban a Déryné

Program folytatja küldetését, Színház mindenkinek!

SZÍNHÁZ MINDENKINEK

A Déryné Program nemes célkitűzése, hogy minőségi színházi produkciókat juttasson el minél több településre az országban, különös tekintettel azokra a területekre, ahol a kultúrához való hozzáférés korlátozott. Az Országjárás alprogram repertoárján 100 előadás szerepel, gazdag kínálatból választhatnak a befogadóhelyek. A tavalyi évben az Országjárás és Vándorszínház alprogramoknak köszönhetően 846 előadás valósult meg, 426 településen, 119 342 néző részvételével. 

„2023 számos kihívást tartogat a kulturális szektorban tevékenykedőkre, a kialakult gazdasági helyzet és energiaválság nehéz helyzet elé állítja az intézményeket, mi a Déryné Programnál minden erőnkkel azon leszünk, hogy maximális rugalmassággal tudjuk kezelni, kiszolgálni a befogadóhelyek igényeit. Partnereinkkel közösen azon dolgozunk, hogy a már leszervezett előadások lemondás helyett akár átszervezéssel másik időpontban, vagy másik helyszínen, de megvalósulhassanak. Válság idején még nagyobb szüksége van az embereknek arra, hogy ha csak egy rövid időre is, de kiszabaduljanak a hétköznapok fogságából és értéket képviselő színházi élményekkel töltődhessenek fel.” – emelte ki Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

A Barangoló alprogram a fiatal alkotóművészeknek, pályakezdő társulatoknak kínál egyedülálló lehetőséget arra, hogy egy mentori programon keresztül önálló produkciót hozhassanak létre, 2022-ben nyolc produkció jött létre a műhelyben, 140 előadás valósult meg, több mint 13 000 néző részvételével. A terv 2023-ra 10 bemutató, valamint havi rendszerességű workshopok szervezése. További célkitűzés, hogy a budapesti társulatok mellett a vidéki alkotóközösségeket még nagyobb számban sikerüljön bevonni, valamint, hogy az elkészült produkciók fesztiválokon, színházi szemléken is bemutatkozhassanak. A múlt évben elindított Drámaírói Műhely is folytatja útját, február 28-ig várják a fiatal drámaírók jelentkezését.

DÉRYNÉ TÁRSULAT

Óriási közönségsiker mellett tartott ősbemutatót tavaly év végén a Déryné Társulat. A SZEMET SZEMÉRT című drámát Jánosi Ferenc, a Drámaírói Műhely 2022-es ösztöndíjasa írta, mentora Lukácsy György, a Nemzeti Színház munkatársa volt, aki egyben a dramaturg szerepét is elvállalta. A produkciót Kis Domonkos Márk rendezte, műfaját tekintve egy misztikus krimiről van szó, a darab különlegessége, hogy Ferenc a társulat színművészeire formálta a karaktereket, a zeneszerző Kerülő Gábor, míg a díszlet-, és jelmeztervező Túri Erzsébet volt.

A társulat következő bemutatójára május 12-én kerül sor. Hunyady Sándor: LOVAGIAS ÜGY című tragikomédiáját a Győri Nemzeti Színház igazgatója, a Jászai-díjas Bakos-Kiss Gábor rendezi, a próbafolyamat márciusban indul.
VÁNDORMOZI - DÉRYNÉ IFJASSZONY TÉVÉJÁTÉK

A Déryné ifjasszony című tévéjáték bemutatója szeptember 19-én volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Déryné Széppataki Róza halálának 150-ik évfordulója alkalmából készített filmes adaptációt Vidnyánszky Attila rendezte. A színházi produkció filmváltozatának megalkotását elsősorban az indokolta, hogy olyan helyekre is el tudják juttatni, ahová a befogadóhely adottságai miatt a színházi előadást nem, ez által a történetet egy sokkal szélesebb közönséggel, köztük a fiatalabb generációval is sikerül megismertetni. A tévéjátékot 2022-ben 13 településre sikerült elvinni, 1 740 fő látta, itthon a Duna TV hamarosan műsorra tűzi. A hazai vetítések mellett egy turné keretein belül a Vajdaságban is bemutatkozott, valamint január 20-án a magyar kultúra napja alkalmából rendezett eseményen, teltház mellett Beregszászon is vetítésre került.
 

Kép és a videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=fwo47RHezDY