2022. június 25., szombat
Vilmos névnapja

A magyarok háromnegyede már rendszeresen bankkártyával fizet

2022-02-23 13:13 | Nézettség: 107
A Mastercard ma publikálta a kártyahasználati szokásokkal és attitűdökkel kapcsolatos kutatása eredményeit. Ez alapján a magyar banki ügyfelek 58 százaléka napi szinten használja kártyáját bolti fizetések során, de a megkérdezettek közel háromnegyede (72%) havonta több alkalommal is így tesz.

Ma már tudjuk, hogy milyen gyökeres változást idézett elő a pandémia napi fizetési szokásainkban: sokan fordultak a biztonságosabb, digitális fizetési módok felé a készpénzhasználattal szemben. Ám a Mastercard kutatása arra is rámutatott, hogy az így elődidézett változások maradandónak bizonyultak Magyarországon. Az emberek lassan visszatérnek a fizikai üzletekbe, ezt mutatja az is, hogy tavaly a megkérdezettek 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 2021-ben ritkábban járt boltban, mint a járvány előtt, míg ez az arány 2020-ban jóval magasabb, 50 százalék volt. A kártyás fizetések terjedésén viszont nem lassított a korlátozások feloldása: a megkérdezettek 46 százaléka gyakrabban fizet kártyával, mint korábban – 2020-ban, a pandémia első évében 43% nyilatkozott így. Ezek alapján talán az sem meglepő, hogy 2021-ben a megkérdezettek 22 százaléka tért át a kártyás fizetésre úgy, hogy korábban kizárólag készpénzzel fizetett. Összességében a kártyát nem használók aránya 4 százalékra csökkent a városi lakosság körében, amely történelmi mélypont – a pandémia előtt, 2019 novemberében még 9 százalék volt ez a mutató.

„Örömmel látjuk, hogy a kártyás fizetések népszerűsége nem csak hogy töretlen, de tovább nőtt a készpénzhasználattal szemben. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt két évben sokan a pandémia miatt kezdtek el elektronikusan fizetni, de ez a változás nem átmeneti volt, a túlnyomó többség megszerette a kártyás fizetésben rejlő előnyöket” – mondta a most publikált adatok kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Partnereinkkel azon dolgozunk, hogy ezt a megoldást egyre többen megismerjék, megkedveljék, és a fejlesztéseinken keresztül egyre több helyen használhassák is.”

A bolti kártyás fizetések kapcsán azokról a motivációs tényezőkről, előnyökről is kérdezték a kutatásban résztvevőket, amelyek arra sarkallják őket, hogy a bankkártyás fizetést válasszák a többi megoldással szemben. A válaszadók leggyakrabban a gyorsaságot (77%), a kényelmet (76%), a költések utánkövethetőségét (68%) valamint a mindenkori hozzáférhetőséget (64%) emelték ki, de fontos szempont az is, hogy barátaik is így fizetnek (59%), illetve a kártyás fizetésekkel hozzájárulhatnak a gazdaságfehérítéshez és a fair trade-hez (57%) is.

A kártyás fizetések térnyeréséhez nagyban hozzájárult a Mastercard 2019-ben indított Doppio infrastruktúra fejlesztési programja, melynek célja, hogy megduplázza a kártyás fizetési pontok számát Magyarországon. A program kezdete óta közel 140 ezer terminál került ki az üzletekbe, sokszor olyan helyeken, ahol korábban nem volt elektronikus fizetési lehetőség.

Kapcsolódó videó - Bankkártya vs hitelkártya; Megéri-e hitelkártyát használni?

Kép és a videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=bpvSgMFQoC4