A stróman jelenség a modern politikai gazdaságtan egyik legtöbbet vitatott fogalma. Olyan személyeket jelöl, akik formálisan tulajdonosok vagy vezetők, miközben a háttérben mások gyakorolják a tényleges irányítást. A magyar közéletben ez a kérdés különösen a vagyonosodás, a közbeszerzések és a politikai kapcsolatok összefüggéseiben kerül előtérbe.

A stróman (angolul: „frontman”) olyan közvetítő szereplő, aki névlegesen birtokol vagy irányít cégeket, miközben a valós döntések nem nála születnek. A rendszer alapja a bizalom, hiszen a tényleges tulajdonos a vagyonát más nevére bízza.
A szakirodalom szerint ez a modell gyakran jelenik meg kleptokratikus rendszerekben, ahol a politikai hatalom és a gazdasági érdekek összefonódnak.

A bemutatott történetek középpontjában egy rendkívül gyorsan növekvő üzleti birodalom áll, amelynek alapjai többek között:
A kritikusok szerint a növekedés üteme és szerkezete piaci szempontból nehezen magyarázható, és felveti a politikai favoritizmus lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy a verseny nem kizárólag ár és minőség alapján dől el, hanem kapcsolati tőke is szerepet játszhat.
Az elemzések szerint a vizsgált céghálózat jelentős arányban nyert el közpénzből finanszírozott projekteket. Egyes esetekben felmerült:
A közbeszerzések volumene több évben elérte az összérték jelentős részét, ami kulcsszerepet játszhatott a tőke koncentrációjában.

A történet egyik legfontosabb kérdése: ki irányítja valójában a komplex céghálózatot?
Egy több száz vállalatból álló struktúra működtetése professzionális menedzsmentet igényel, amelynek működése azonban gyakran nem átlátható.
A szakértők szerint az ilyen rendszerek:
A vita lényege, hogy az érintett szereplők:
A kritikus álláspont szerint a stróman szerep lényege, hogy a formális tulajdonos csak látható arc, míg a stratégiai döntések máshol születnek. Más értelmezések viszont hangsúlyozzák a vállalkozói képességeket és a piaci alkalmazkodást.

A stróman fogalma nem csupán személyekről, hanem egy rendszerszintű működésről szól. A bemutatott esetek alapján a kérdés nem az, hogy léteznek-e ilyen konstrukciók, hanem az, hogy milyen mértékben befolyásolják a gazdasági versenyt és az állami erőforrások elosztását.
A végső válasz sokszor csak akkor válik egyértelművé, amikor a háttérben álló struktúrák láthatóvá vagy átalakulóvá válnak.