Védd a folyót, egyél hódot! Egyre gyakoribbak a hódok a Maroson

A videolista stábja tagjának merengő novellája

Sokadik próbálkozásra ültem be egy régi jó helyre. Harcsára vágytam, nagy csalival, síri csendben. Néztem közben gyermekkorom zseniális folyóját. Ahogy annak idején beszéltük, hallgasd a vizet és segít eligazodni. No, ez a víz nem segített, mert olyan csend volt, mint a temetőben.

Aztán a csend megszűnt, a busák elkezdtek ugrálni. Jobb volt a csend, mert őket különösen nem szeretem. Gondolom, hogy a mértéktelenül elszaporodott vidrák elől menekülnek. Más nem nagyon kergetheti őket itt a folyón.

Vége lett az aktuális cirkusznak, újra csend. Vártam tovább türelmesen. Csendben, hogy az öreg harcsa nehogy megérezze, hogy itt állok felette.

Eléggé csendben lehettem, mert egy éjszakáról ismert hang ütötte meg a fülemet. Közelről, még világosban. Visszanéztem a fára – amit szintén a hódok döntöttek ki – és megérkezett a duci harcos. Jó étvággyal nekilátott kb. tőlem 5 méterre a fa rágcsálásának. Hatalmas élmény volt, mert ilyet ilyen közelről még nem láttam.

Kicsit közelebb kúsztam a csónakban és a jószág továbbra sem zavartatta magát, csak rágcsált és rágcsált.
Jobban megnézve a bedöntött fát, szinte minden érdemi ága szét volt rágva.

Sorba dőlnek be a fák, tűnnek el a régi helyek. Minden változik, amit el kell fogadni. De a kormorán, vidra, hód, busa négyes néha már kezd sokknak tűnni – főleg azoknak, akik a régi folyóvizeken is horgásztak.

Védd a folyót, egyél hódot!

Ha kíváncsi vagy az öreg pocakosra, nézd meg a videót!