Egy halálraítélt férfi utolsó kívánsága az volt, hogy láthassa a kutyáját még egyszer a kivégzése előtt. Nem ételt, nem telefont, nem búcsúlevelet kért – csak egy pillanatot azzal az állattal, aki mindig mellette állt. A börtönőrök vonakodtak, de végül engedélyezték a találkozást. Ez a rövid találkozó azonban nem csupán megható búcsú volt: évek óta eltemetett igazság került napvilágra.
Amikor a német juhászkutya, Max belépett az udvarra, azonnal felismerte gazdáját. A találkozás megható perceit azonban hamar feszültség váltotta fel. A kutya morogni kezdett egy börtönőrre, Jenkins tisztre, akinek jelenléte különös emlékeket idézett fel. Max viselkedése, valamint új tanúvallomások és friss nyomozati eredmények bizonyították: nem a rab követte el a gyilkosságot, hanem Jenkins.
Az ügyet újranyitották, a bizonyítékok tisztázták az ártatlan férfit, akit szabadon engedtek. A börtönből kilépve ott várta őt hűséges társa, Max, aki végül nemcsak szeretetet adott, hanem visszaadta gazdája életét is. Ez a történet emlékeztet arra, hogy az állatok hűsége és ösztönei sokszor többet árulnak el, mint bármilyen tanúvallomás vagy jogi irat.
Az eset nemcsak a börtön történetébe írta be magát, hanem bizonyította, hogy a kutyák hűsége és éles érzékei életeket változtathatnak meg. Egyetlen kívánság, egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy egy halálos ítélet helyett a szabadság és az igazság győzedelmeskedjen.