2026. július 20., hétfő
Illés névnapja

Találatok erre:

Kutatás: sokkal többet ülünk a képernyő előtt, mint a járvány előtt - Mutatjuk mennyit!

Kutatás: sokkal többet ülünk a képernyő előtt, mint a járvány előtt - Mutatjuk mennyit!

A magyarok többsége jóval több időt tölt a számítógép képernyője előtt, mint a járványt megelőzően – ez derült ki az IPSOS négy közép-európai országban végzett kutatásából. A HUAWEI megbízásából készített felmérés szerint a magyar válaszadók fele legalább egy, negyede pedig 3-4 órával is többet nézi a képernyőt – elsősorban a munkájával vagy a tanulmányaival összefüggésben. Míg az emberek több mint fele szerint emiatt romlott a látása, kétharmaduk semmit nem tesz a szeme védelme érdekében. Ugyancsak kevesen tudják, hogy a modern notebookok már rendelkeznek szemvédelmi technológiával.
Megnézem a videót
Január második hetére az újévi fogadalmaink közel felét megszegtük

Január második hetére az újévi fogadalmaink közel felét megszegtük

A magyarok 16 százaléka tett valamilyen fogadalmat újévkor, ám ezek nem kevesebb mint 41 százalékát már január első hete után rögtön megszegték – derült ki a MediaMarkt megbízásából készült friss reprezentatív kutatásból. A legtöbben a táplálkozási szokásaikon változtatnának és többet mozognának vagy sportolnának, emellett minden második fogadalomtevő spórolni is próbál ebben az évben. Az önmaguknak tett ígéretek megtartásában sokan okoseszközökre támaszkodnak: a sportolási és egészségügyi célra is használható okosórák forgalma január első napjaiban értékben csaknem harmadával haladta meg a tavalyi értéket és ez a tendencia várhatóan folytatódni fog.
Megnézem a videót
Elérte a legmagasabb pontját a Corvin Innovation Campus irodaház első üteme

Elérte a legmagasabb pontját a Corvin Innovation Campus irodaház első üteme

A tervek szerint halad a szinte teljesen érintésmentes kialakítású Corvin Innovation Campus fejlesztése. A Corvin Sétány új korszakát elhozó irodaház első üteme már szerkezetkész állapotnál tart, és várhatóan ez év végére készül el, jövőre pedig már be is költözhetnek az első bérlők. A komoly bérlői érdeklődés eredményeként a Futureal már meg is kezdte a második ütem munkálatait.
Megnézem a videót
Elindul Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER

Elindul Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában: a technológián keresztül garantál teljes kontrollt és önrendelkezést ügyfeleik pénzügyeik felett.
Megnézem a videót
Ne jusson a marketingtervezés az újévi diéták sorsára!

Ne jusson a marketingtervezés az újévi diéták sorsára!

Számos nagy cég esik abba a hibába, hogy a karácsonyi hajtás közepette megfeledkeznek az éves kommunikációs terv összeállításáról. Számolnunk kell vele, hogy a konkurencia ilyen esetben kihasználja a rést a pajzson. De hogyan kezdjünk neki a kommunikációs tervnek, és milyen segítséget érdemes igénybe venni?
Megnézem a videót
Napraforgó gyomirtás és növényvédelem

Napraforgó gyomirtás és növényvédelem

Új mérföldkő hibrideket és növényvédelmi megoldásokat mutatott be idei szezonnyitó rendezvényén a Syngenta. A napraforgó piacvezető vállalat portfólióját a csúcstermésre képes Sureli mellett a Suvango teszi teljessé, a napraforgó gyomirtásában a Listego Pro, kalászos területen pedig az Avoxa és az Amistar Era nyitnak új fejezetet. A kukorica vetőmagban egyre nagyobb piacrésszel jelen lévő vállalat hazai nemesítésű hibridjei mellett különleges hatásmechanizmusú készítményeit kínálja a gazdáknak.
Megnézem a videót
Magabiztosan nyert a Juventus a Sampdoria ellen az olasz kupában

Magabiztosan nyert a Juventus a Sampdoria ellen az olasz kupában

Magabiztosan nyertek a Zebrák a Sampdoria ellen 4 - 1-re és bebiztosították a helyüket a negyeddöntőben, ahol a Sassuolo-Cagliari győztesével találkoznak majd az olasz kupában.
Megnézem a videót
Ha nem kötelező, akkor is csak nyerhetünk a nyelvvizsgával

Ha nem kötelező, akkor is csak nyerhetünk a nyelvvizsgával

Miért éri meg letenni a nyelvvizsgát, ha egyébként nem lenne kötelező? Habár a pandémia alatt az egyetemi hallgatók mentesülnek a nyelvvizsga kötelezettsége alól, ez nem mindig lesz így. Nem árt, ha erre már most felkészülünk - vélekedik a szakértő.
Megnézem a videót
Mi tartja lázba a Zinternetet? Ebben a rohanó világban még ZSHOWtime is lemaradt egy kicsit

Mi tartja lázba a Zinternetet? Ebben a rohanó világban még ZSHOWtime is lemaradt egy kicsit

Aktuális napi témákkal foglalkozik új videójában Osváth Zsolt, mint a csirkefarhát árának befagyasztása, vagy a celebek, köztük a Kulcsár Edináék válása. Bár ebben a témában kicsit lemaradt a csatorna, mert tegnap robbant a net és mindenki Kulcsár Edina új pasijával volt elfoglalva, a válás már nem téma.
Megnézem a videót
Ügyfélszolgálati tapasztalatok a Fókuszcsoporttal! Csak semmi kímélet!

Ügyfélszolgálati tapasztalatok a Fókuszcsoporttal! Csak semmi kímélet!

Postán kezdte a napok Fókuszcsoport Ádám és meg is osztja tapasztalatait a rajongóival. Új videójában az ügyfélszolgálatokra húzza rá a vizes lepedőt. Abban biztosak lehetünk, hogy a videóban szereplő cégek nem fogják szponzorálni Ádámot!
Megnézem a videót