Találatok erre:
Gazdag Dani ezt nagyon megcsinálta, magyar pályán ritkán látható szólógólt szerzett 2019-ben
Ugyan ez a gól már több mint két éves, de még mindig élmény visszanézni, talán csak a Puskás Akadémia védői gondolják másként. Gazdag Dániel a magyar élvonal történetének egyik legszebb szólógólját szerezte 2019 novemberében a Puskás Akadémia–Budapest Honvéd mérkőzésen.Megnézem a videót
Alee, azaz Balázs Alex volt Osváth Zsolt vendége a ZSHOW time-ban
A ZSHOW time csatorna interjúsorozatot készít az jubileumi X-Faktor legjobb 6 versenyzőjével. Ebben az adásban, Alee. azaz Balázs Alex a beszélgetőpartner. "Nem voltak barátaim, kiközösítettek, nem maradt semmim, csak a zene" foglalja össze röviden Alee eddigi életét.Megnézem a videót
Munkában az atom jégtörő hajó a Jeges-tengeren
A Roszatom Vajgacs és Tajmir nevű atomjégtörő hajói az eddigi legtöbb, nyolc hajóból álló konvojt kísérték át az északi-hajózási útvonal jeges szakaszain kelet-nyugati irányban haladva.Megnézem a videót
Ide menekülnek a magyarok télből a nyárba
Egy ideje már a magyarok körében is egyre nagyobb divat, hogy télen rövidebb-hosszabb időre valamilyen “melegebb éghajlatra” utazunk nyaralni és így próbáljuk feldobni a hideg hónapok itthoni zordságát. A vírushelyzet miatt idén télen egyelőre általánosságban nem akkora a kereslet, mint korábban, azonban az a néhány úticél nagyon népszerű, ahová különösebb korlátozások nélkül beutazhatunk vagy egyszerűen csak elérhető közelségben vannak hozzánk. Összegyűjtöttük az idei télből nyárba kalandok legkedveltebbnek tűnő desztinációit.Megnézem a videót
Befejeződött Budakeszin a Dózsa György téri piac fejlesztésére
Budakeszi Város Önkormányzata a Dózsa György téri piac fejlesztésére a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatásból 114 990 000 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert.Megnézem a videót
Hihetetlen állatmentések! Mikor a a boldogságól a könny kicsordul!
Megható cselekedetek, mikor az ember megmenti a bajba jutott állatot. Megláthatjuk, miként mutatnak példát, hősiességből, emberségből a film szereplői.Megnézem a videót
Top 10 modern klasszikus karácsonyi film
Karácsonykor vannak klasszikusok, melyeket kötelezően meg kell nézni, de ha már kifogytál az ötletből íme a segítség!Megnézem a videót
Mit vegyünk fel az ünnepekre? Karácsonyi stílustippek nőknek
Legyen szó kettesben töltött romantikus karácsonyi vacsoráról, családi meghitt karácsonyozásról vagy céges buliról, minden alkalomra más ruhákat érdemes választani. Egy szakértő segítségével körbejártuk, mire érdemes figyelni az ünnepeknél az öltözködésünkben.Megnézem a videót
Hihetetlen! Szarvasgomba házilag? Gyors, 3 összetevős desszert recept.
Keverjen össze édesített sűrített tejet és kakaót, csodálkozni fog az eredményen!Megnézem a videót
2022-re befejeződik az ország legnagyobb papír és csomagolóipari beruházása
Közel 20 milliárd forint értékű beruházással Európa egyik legmodernebb csomagolóanyag gyártó üzemét építi a Dunapack Packaging Dunavarsány határában. Az új gyár a körforgásos gazdasági folyamatok egyik legmodernebb mintaüzeme lesz, hiszen közel 90%-ban újrahasznosított papírból gyártanak majd.Megnézem a videót




















