Miért bukott óriásit a Ford Fairlane kalandjai? 35 évet kell visszamennünk az okokért

Rock’n’roll nyomozó Los Angelesből

A film főhőse Ford Fairlane, a világ egyetlen „rock and roll nyomozója”, aki kizárólag zenészeknek dolgozik – gyakran fizetség nélkül. A karaktert az amerikai stand-up komikus Andrew Dice Clay alakítja, aki a maga faragatlan, nőcsábász, de valahol mégis szerethető stílusával életet lehel a piperkőc, cinikus, de rendkívül hatékony nyomozóba. Fairlane nem válogat az eszközökben: ha kell, verekedik, ha kell, szövegel, de valahogy mindig eléri a célját.

A sztori – egy halott rocksztár és egy eltűnt groupie

A történet egy rockénekes hirtelen halálával indul, amely lavinaszerű eseményeket indít el. Fairlane-t egy régi barátja, Johnny Crunch (Gilbert Gottfried) kéri meg, hogy keressen meg egy Zuzu Petals nevű groupie-t. Nem sokkal később Crunch is életét veszti, és Fairlane egyre mélyebbre süllyed a zeneipar sötét titkaiban. Miközben mindenki hazudik neki, és a testek sorra hullanak, Ford egyre közelebb kerül az igazsághoz – és egy szokatlanul érzékeny oldalához is.

Káosz, humor, akció – és egy kis retró életérzés

A film nem finomkodik. Tele van hangos, túlzó jelenetekkel, karikatúraszerű karakterekkel és már-már abszurd párbeszédekkel. Renny Harlin rendezése (aki ugyanebben az évben készítette a Die Hard 2-t is) nem a realista megközelítésről híres. A képi világ túlzó, a zenék dübörögnek, és minden pillanatban érezhető a film főhősének szájbarágós, mégis szórakoztató iróniája.

Nem véletlen, hogy a film rengeteg negatív kritikát kapott megjelenésekor – több Arany Málna-díjat is besöpört. A közönség egy része viszont éppen ezt a harsányságot szerette meg benne. Magyarországon például különösen nagy rajongótábora lett, részben a szinkron miatt, amely parádésan adja vissza Fairlane szókimondó stílusát.

Egy film, amit vagy utálsz, vagy imádsz

A Ford Fairlane kalandjai tipikusan az a film, amelyet vagy azonnal elutasít az ember, vagy örökre beleszeret. A stílusa túltolt, a humora néha bunkó, de van benne valami vad, szabad és ösztönös. A soundtrack kiváló – olyan előadók dalaival, mint Billy Idol (Cradle of Love), Queensrÿche vagy a Mötley Crüe –, és a zene nem csak háttér: szerves része a film világának.

Fairlane figurája, ahogy a saját nevét viselő, klasszikus autójában feszít, miközben mindenkin átgázol, valahol a filmes anti-hősök karikatúrája, de közben őszintén szórakoztató.

Kultfilm lett? Naná!

Bár az Egyesült Államokban a kritika porig alázta, több országban – köztük nálunk is – igazi kultuszfilm vált belőle. Idézetei („Zuzu Petals!”, „Hé, haver, nem veszed észre, hogy egy filmben vagy?”) szállóigévé váltak, és a nosztalgiázni vágyók számára újranézve ma is különleges élményt adnak. A filmben pedig olyan nevek tűnnek fel, mint Priscilla Presley, Wayne Newton, vagy Robert Englund (igen, Freddy Krueger maga!), akik tovább színesítik ezt az egyébként is elborult világot.

Az IGN csatorna videójából pedig kiderül, mi vezetett a film bukásához Amerikában!