Az éjszaka borús sötétségében gyakran elbűvölő látvány tárul elénk, amikor egyes állatok szemei úgy tűnnek, mintha kivilágítanának. Ez a jelenség az állatok szemcsapóinak speciális tulajdonságából ered, amelyek a sötétben visszaverik a fényt. Ennek a jelenségnek az oka a szemcsapok anatómiájában és az éjszakai látáshoz való adaptációban keresendő.
Az állatvilág sok különböző fajtája kénytelen az éjszakai órákban aktívak lenni életmódjuk vagy ragadozóiktól való elkerülés érdekében. Az éjszakai életvitelhez való alkalmazkodás során az evolúció olyan megoldásokat fejlesztett ki, amelyek lehetővé teszik az állatok számára a hatékony látást a sötétben. Az egyik ilyen adaptáció az éjszakai visszaverődés.
Az állatok szemcsapjai olyan sejtek a retina hátsó részén, amelyek felelősek a fény észleléséért és továbbításáért az agy felé. Az éjszakai látás során a szemcsapok különleges színanyagot tartalmaznak, amelyek retinális rodopszin néven ismertek. A retinális rodopszin rendkívül érzékeny a fényre, különösen a kék és zöld színek tartományában, amelyek a napközbeni fényforrásokkal ellentétben az éjszaka sötétjében kevésbé dominánsak.
Amikor a fény beérkezik a retinába, a retinális rodopszin molekulák reagálnak a fényhullámokkal és elindítják a látás folyamatát. A fekete-fehér tapasztalatért felelős pálcikák és a színlátást szolgáló csapok szintén részt vesznek ebben a folyamatban. Az éjszaka folyamán a szemcsapok fokozott működése révén az állatok jobban alkalmazkodnak az alacsony fényviszonyokhoz.
Több állatfaj is rendelkezik ezzel a különleges tulajdonsággal, amely az éjszakai visszaverődést eredményezi.
Például:
Az állatok szemének éjszakai fényvisszaverődése a retinális rodopszin, a tapetum lucidum és az éjszakai látáshoz való adaptáció eredményeként jön létre. Ez az evolúciós előny lehetővé teszi a sötétben aktív állatoknak a hatékonyabb látást és a környezetük jobb észlelését. A különböző állatfajokban megfigyelhető változatos fényvisszaverődések további izgalmas részleteket rejtenek az állatok életmódjáról és ökológiájáról.
Az ember szeme nem világít sötétben úgy, mint egyes állatoké, mert az emberi szem felépítése és anatómiája eltérő a fényvisszaverődést lehetővé tévő mechanizmusokban. Az állatok szemei, amelyek éjszakai fényvisszaverődést mutatnak, általában különleges adaptációkkal rendelkeznek az éjszakai látáshoz, míg az emberi szem napközbeni fényviszonyokhoz van optimalizálva.
Az emberi szem retina rétege hasonlóan tartalmaz pálcikákat és csapokat, amelyek felelősek a fény észleléséért és a látás továbbításáért az agy felé. Az emberi retina azonban nem rendelkezik olyan különleges réteggel, mint például a tapetum lucidum, ami az éjszakai fényvisszaverődést eredményezi. A tapetum lucidum olyan sejtek rétege, amelyek a fényt többször is átfuttatják a retina rétegein, ami növeli a fény észlelését.
Az emberi szemben a retina felépítése és működése a napközbeni látáshoz van optimalizálva. A csapok például a színlátásért és a részletes vizuális információkért felelősek, és főként nappal működnek hatékonyan. Az emberi szem nem igényel olyan intenzív éjszakai fényvisszaverődést, mivel a kultúránk és technológiánk lehetővé teszi számunkra a mesterséges fényforrások használatát az éjszakai tevékenységek során.
Összességében tehát az emberi szem és az állatok szemei közötti különbségek részben az evolúciós adaptációk eredményei, amelyek különböző látási környezetekhez igazodnak. Az emberi szem a napközbeni látásra és a színek észlelésére specializálódott, míg az éjszakai fényvisszaverődést mutató állatok szemei az éjszakai aktivitáshoz és a gyenge fényviszonyokhoz való alkalmazkodásra adaptálódtak.