A környezet számára intő jel, amire oda kell figyelni, ha a gyerek viselkedése hirtelen megváltozik, és az addig vidám, cserfes fiatal egyszer csak bezárkózik, nem kommunikál, túl sok időt tölt a számítógép előtt magányosan, tanulmányi eredménye hirtelen romlik.
A gyerek szülő kapcsolat nem szűkülhet le arra, hogy "mi újság az iskolában", illetve "mi volt az ebéd". Sok esetben a szülő már a választ meg sem várva másra koncentrál, azaz nem figyel a gyermekére. Ebben az esetben a szülő ne várjon hosszan kifejtett válaszra, hisz a gyerekek receptorai ezen a területen is nagyon jól működnek.
Az idő, amit a gyermekre szán a szülő sokszorosan megtérül.
Miután megkapja a gyermek a figyelmet, fontosnak fogja magát érezni és ez a lényeg. Hányszor látjuk, tapasztaljuk, hogy a gyermek kiharcolja a figyelmet mindenféle eszközzel, amelyek soha ki nem merülve ott vannak felsorakozva a tárházában. Ilyenkor látjuk, hogy hisztizik, ugrál, odapisil, stb....csak, hogy a figyelem rá terelődjön.
Na, persze sok esetben ilyenkor sem megfelelő a szülő reakciója, hisz nincsenek lefektetve a keretek, így egyik fél sem tud mihez igazodni. A szülő dühös lesz és fegyelmezni kezd, mire a gyermek még rádob egy lapáttal. A megoldás tehát a koncentrált figyelem.
A fiatal számtalan figyelmeztető jelzést ad, hogy bajban van, segítségre van szüksége. A jelzésekből olvasva a szülő beszélgetéssel, elfogadó szeretettel ki tudja mozdítani a gyermeket a reménytelennek tűnő helyzetből. Tehát fontosak a családban a napi szinten történő rendszeres beszélgetések. A mindennapi történések átbeszélése mellett (mi történt az iskolában, milyen jegyet kaptál?) hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az események mögött meghúzódó érzések, vélemények, gondolatok is megfogalmazódjanak, mert ezzel tudjuk a gyermekek mentalizációs képességét, érzelmi stabilitását megalapozni.
Ha a családban megtapasztalja a fiatal, hogy a szülők is elmesélik a mindennapok apró történéseit kísérő örömüket, bosszúságaikat, kudarcaikat, sikertelenségeiket, akkor az mintául szolgál nekik is. Ha csalódás éri, megbántják, elhagyja a szerelme, vagy összeveszik a barátjával, akkor sincs egyedül, nehézségeivel. Nem kell magára maradnia.
A szülő és gyermek viszonya jelentősen javuló tendenciát fog mutatni, ha az az idő, melyet a gyermekre szánunk tényleg róla szól. Nem főzésről, takarításról, autószerelésről, bevásárlásról és sorolhatnám, hanem arról, hogy vele játszunk, beszélgetünk egyszóval az ő ideje van.
Ha ezt az időt keretek között tartják, akkor nem fordulhat elő, hogy nem veszi észre a szülő, hogy a gyermeken különböző testi elváltozások vannak, mint például szúrásnyomok, mert az osztálytársa órán hátulról körzővel szurkálja. Vagy súlyosabb eset, amikor nincs fizikai jele sérülésnek, mert a lelkét támadják csúfolással, gúnyos megjegyzésekkel. Mivel nincs határozott fellépés a tettük ellen ezek a gyerekek folytatják a lelki hadviselést akár zsarolással is.
A másik nagyon fontos dolog a minta, melyet lát a gyermek. A gyermek szocializálódása nagyban fogja befolyásolni egész életét, hisz hozott mintából építkezik. Sokszor hallottuk más szülőktől, hogy „annak idején velem sem.... „, de ez nem megoldás a gyermeknek.
A szülőnek mintát kell mutatni, hisz ezt tudja a gyermek elvinni magával az életbe és elővenni abból a tárházból, melyre akkor van szüksége mikor épp meg kell tenni azt a bizonyos lépést egyedül. A mostani időben mikor a gyerekek, de nem csak a gyerekek a közösségi médiától várják a figyelmet a visszacsatolást életük különböző dolgaira még nagyobb a felelősség, hisz nem a like-oknak kell a megerősítést adniuk.
Az érzések megoszthatók és a kimondott szavaknak gyógyító ereje van. Jó esetben ez a bizalmi kapcsolat már a gyermek születésétől épül, alakul, erősödik.
A család az ifjú számára nem a félelem színtere kell, hogy legyen, hanem ahol vigaszt, segítséget talál nehézségeire. Nem az ismeretlen ismerősöknek kell megadnia azt a figyelmet, melyet a gyermek, amúgy a közvetlen környezetétől vár.
Nem szabadna eljutni addig, hogy a gyermek feladja a küzdelmet a figyelem felkeltéséért. Tehát az egyik legfontosabb, hogy a gyermek-szülő bizalmi kapcsolat kialakuljon. A gyermeknek azt kell éreznie, hogy nem számon kérni akarja a szülő, hanem odafigyelően érdeklődik iránta, mert Ő a legfontosabb számára.
Fontos a szülő gyermek kapcsolatában az empátia, melynek nehéz megtalálni azt az arany középpontját, mely segítő, de még mindig többet lehet vele elérni, mint akár a prédikálással, hisz ebben az esetben csak egyirányú kommunikáció alakul ki. A gyermek nincs bevonva ebbe a beszélgetésbe, azaz nem derül ki a valódi ok, amiért a gyermek teszi, amit tesz. Ebben az esetben többet tudunk meg, ha megkérdezik a gyermeket mit gondol az adott dologról. Így valódi információt kap a szülő és nem a sötétben tapogatózva próbál valamilyen megoldást találni.
Agresszor iskolatársak sokszor nagy erőpróba elé állítják a gyermekeket és a szülőket egyaránt. Ezek a gyermekek sokféle családból jönnek, mint például nagyon elit, előkelő, az önelégült "pénzem van" családokból, illetve a nagyon mély szegénységben élő "nincs pénzem, de megmutatom" családból.
Ebben az esetben indulatkezelésről beszélünk. Ilyenkor nem csak az áldozatot kell segíteni, hanem az agresszor gyermeket is. Jogosan teszi fel a szülő a kérdést most, hogy mit tehetek én egy másik gyermekkel. Itt sajnos a jog sokszor akadályokat gördít a szülő elé.
Ebben az esetben javasolt felvenni a kapcsolatot az iskolával és velük együttműködve megkeresni a megoldást. Ennek a megoldása különösképp fontos, mivel egy iskola mindennapjait akár egy agresszor gyermek is tönkreteheti, melynek először csak apró jelei fognak látszani, majd komolyabbra is fordulhat. Először az iskola gazdasági helyzete romlik (gyermekek elvándorlása más iskolákba), majd a hírneve, mert ezek nem maradnak titokban sokáig.