2025. Április 12., szombat
Gyula névnapja
Gyula névnapja
A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük, célja a magyar nyelvű költészet népszerűsítése, valamint az élő irodalmi hagyományok továbbadása. Ezen a napon országszerte irodalmi estek, versmondó versenyek, közösségi felolvasások és színházi események zajlanak – ezek közül évről évre kiemelkedik a Vígszínház ünnepi összeállítása, mely nemcsak színvonalas, de meglepően friss és sokrétű is.
A 2025-ös előadás szívét és lelkét a József Attila előtti tisztelgés adta. A nyitó gondolatokban elhangzott, hogy a magyar irodalom és költészet az identitásunk egyik legmélyebb és legmaradandóbb eleme. A műsort kísérő mesteri zenei aláfestésről Mester Dávid gondoskodott, a hangulat így egyszerre volt emelkedett és bensőséges.
A közönség többek között hallhatta:
József Attila „Eszmélet” és „Nagyon fáj” című műveit,
Kosztolányi Dezső „Hajnali részegség” című klasszikusát,
valamint Ady Endre „Szeretném, ha szeretnének” című ikonikus versét.
Ezeket a verseket a Vígszínház kiváló színészei szólaltatták meg, köztük Balázsovits Edit, Gyöngyösi Zoltán, Orosz Ákos, Márkus Luca és sokan mások. A szavalatokból érződött a versek mély ismerete és érzelmi átélése.
Az est egyik legemlékezetesebb pontja az volt, amikor Örkény István fiatalkori élményéről hallhattunk, mikor egy korai novellájával felkereste József Attilát a Szép Szó szerkesztőségében. A jelenetből kirajzolódott, hogyan válik a kritika éltető erővé, és hogy milyen meghatározó szerepe lehet egy találkozásnak az alkotói pálya indulásában.
A műsor nemcsak a klasszikusokra fókuszált. Presser Gábor megzenésített két modern verset: Parti Nagy Lajos „Ujjaim kibogoznád” és Varró Dániel „A bús piros vödör” című művét. A dalok könnyedsége és mélysége új nézőpontból közelítette meg a költészetet, különösen a fiatalabb közönség számára.
Emellett elhangzott egy vers Mészöly Tibor tollából, amely az istenkeresésről, vallásról és a végső valóságról szólt – filozófiai mélysége ritka pillanatokat teremtett a nézőtéren.
Az esemény zárásaként felcsendült Szabó Lőrinc „Hajnali rigók”, Radnóti Miklós, Vörös Sándor, valamint egy megindító új vers Nagy Szabolcstól, amely egy egyszerű falfolt hétköznapi metaforáján keresztül beszélt a szerelemről, múlásról és az emlékezésről.
Az est egyik fő üzenete az volt: a költészet nem csak múltidézés, hanem élő, eleven tapasztalat, amely mindenkit megszólít – korosztálytól, stílustól vagy műfajtól függetlenül.
A Vígszínház produkciója ismét bebizonyította, hogy a magyar költészet nem poros tankönyvlapokon él, hanem velünk van: dalokban, gondolatainkban, gyászainkban és örömeinkben. A költészet napja nem csupán egy emléknap, hanem a magyar nyelv ünnepe, és mindazé, amit a szavak által átadhatunk egymásnak.
