Az adósság anarchista története

Mindennapjaink kommunista morálja

Számtalan egymással versengő megfogalmazását ismerjük, köztük az anarchista antropológus David Graeberét, akinek a meghatározása szerint azt jelenti, hogy „mindenkinek a szükségletei szerint [kell] adni; mindenkivel szemben a képességeihez mért elvárásokat [kell] támasztani”. 

Az emberiség 5,000 éves történetében temérdek közösség szervezte eszerint a családi, politikai és munkaviszonyait – gondolatébresztő felvetése pedig úgy hangzik, hogy még mi magunk is gyakran így teszünk a mindennapjainkban, vészhelyzetekben pedig kiváltképp. 

Ebben a felfogásban a kommunizmus nem közösségi tulajdont jelent, hanem a tulajdonforma mint olyan megszüntetését, felváltását a gondozás, a gondoskodás, a használatbavétel fogalmaival; és nem a kétkezi munkás az emblematikus alakja, hanem mindenfajta gondoskodói szakmát, látható és láthatatlan munkát végző emberi lény. Mi, mindannyian.

Ennek a koncepciónak a vonzatairól, a klasszikus marxizmussal és a liberalizmussal való kapcsolatáról, és más felmerülő kérdésekről beszélgetünk – a Debt negyedik-ötödik fejezetével foglalkozunk; ismét egy budapesti pénzintézetben.