A magyar állami vagyon elmúlt években zajló privatizációja felveti a kérdést: ismétlődik a rendszerváltás utáni vadprivatizáció? A folyamat az egyetemek alapítványokba szervezésével kezdődött, majd kiterjedt az állami kastélyvagyon, a pályaudvarok, illetve a rozsdaövezetek privatizációjára. Az egyik legnagyobb port kavaró ügylet a rákosrendezői terület eladása volt arab befektetőknek rendkívül alacsony, 50 ezer forintos négyzetméteráron. Ez a tranzakció nemcsak Budapest urbanisztikai jövőjét, hanem a közvagyon további magánosításának irányát is kijelölhette.
A rákosrendezői terület eladása során felmerült a kérdés: mi történik az itt lakó emberekkel, a szociális bérlőkkel, a helyi vállalkozásokkal? Az eddigi projektek alapján sok esetben a lakók kiszorulnak, kérésükre sem kapnak megfelelő kompenzációt vagy előzetes tájékoztatást. A fejlesztések ellenére ezek az átmenetek társadalmi konfliktusokat okoznak, mivel a helyi érintettek érdekei nem mindig esnek egybe az ingatlanpiaci befektetőkével.
A privatizáció egyik legfőbb kritikája, hogy az állami vagyon átadásánál gyakran nem a közérdek, hanem a magánérdekek érvényesülnek. Az egyetemi alapítványok esetében a közvagyon olyan szervezetekhez került, amelyeket politikailag kinevezett vezetőségek irányítanak. A kastélyok privatizációja során pedig sokszor piaci ár alatt kerültek vagyonok magánkezekbe, és a fejlesztések helyett inkább exkluzív magánberuházások valósultak meg.
A budapesti pályaudvarok privatizációja nem csupán ingatlanpiaci kérdés, hanem közlekedésstratégiai kihívás is. A 99 éves bérbeadási szerződések sok esetben azt eredményezhetik, hogy az ingatlanok elvesztik közszolgálati funkciójukat, mivel a magánbefektetők inkább kereskedelmi vagy lakóingatlan-fejlesztésben gondolkodnak. Ez hosszútávon a tömegközlekedés visszaszorulásához és az ingatlanpiaci egyenlőtlenségek növekedéséhez vezethet.
A privatizáció pontos értéke nehezen meghatározható, de a becslések szerint ezer milliárd forintos nagyságrendről van szó. Az állami vagyonnak ezen az átalakulásán keresztül nem csupán az ingatlanpiac, hanem a felsőoktatás, a kulturális és közlekedési infrastruktúra is átalakul. A folyamat legnagyobb kritikája, hogy az állam szándékosan áron alul adja el vagyonelemeit, miközben a befektetők jelentős hozamokat realizálnak rajta.
Az elmúlt években zajló privatizációs hullám a rendszerváltás időszakát idézi, amikor az állami vagyon jelentős része magánkezekbe került. Az egyetemek alapítványokba szervezése, a kastélyvagyon kiárusítása, a pályaudvarok hosszútávú bérbeadása és a rákosrendezői üzlet csak néhány példa arra, hogy a közérdek helyett egyre inkább a magánérdekek válnak meghatározóvá. A folyamat hosszútávon jelentősen befolyásolhatja Budapest arculatát, valamint a magyar állami vagyon további sorsát.