2024. május 9., csütörtök
Gergely névnapja
Gergely névnapja
Sokan, sokféle dolgot mondanak, jeleznek, értékelnek, talán nincs ember ezen a Földön, akinek ne lenne véleménye az ukrajnai eseményekről. Mint egy háború egykori részese, túlélője, engedjétek meg nekem, hogy az elmúlt napok tükrében rövid helyzetértékelést adjak, méghozzá hitem szerint elfogulatlanul, mértéktartóan, a legjobb tudásom szerint.
-Háborús bűnös-e Vlagyimir Putyin?
-A háború hivatkozási alapjai,
-Milyen egy háború logikája,
-Miért fontos Csernobil az oroszoknak? Növeli-e a veszélyt a sérült reaktor elfoglalása,
-Mi lehet ennek a tragédiának a végkimenetele?
-Miért van különösen nehéz helyzetben a kárpátaljai (ukrajnai) magyarság?
-Mire készüljünk?
-Lehet-e a mostani helyzet kihatással a Kínai Népköztársaság-Tajvan, a Szerbia-Koszovó és a Szerbia-Bosznia és Hercegovina-viszonyra, magyarul: szolgálhat-e példaként más területeken mindaz, ami most az orosz-ukrán viszonyban történik?!
-Mekkora hatással lehetnek a szankciók a támadókra?
Bár ezúton is jelzem, hogy megpróbálok objektív lenni, ám azt pontosan tudom: sokféle álláspont létezik. Írásomat a legjobb tudásom szerint írom, egyes részeit a tapasztalataimból merítem, úgy, hogy szubjektív véleményeket is megfogalmazok (ezeket külön jelzem).
ALAPVETÉSEM: a mostani háború egyértelmű agresszió, melynek során Vlagyimir Putyin megtámadott egy nemzetközileg elismert, szuverén államot. A támadásra több indokot is felsorolt, ám nincs és nem is lehet olyan indok, amely igazolhatná polgári célpontok lövetését, ártatlan emberek, gyermekek, fiatalok és idősek erőszakos halálát. Ami most történik, hatalmas bűn, ez a vérontás pedig értelmetlen!
Nézzük az alapokat, röviden: a mai Ukrajna területe a történelem során folyamatosan változott, sok nép lakta, s lakja ma is. Az ország számtalan területi, társadalmi és politikai változáson ment keresztül. Ha csak a közelmúlt történelmét vesszük alapul, Ukrajna 1922-ben a Szovjetunió egyik alapítója volt (bár ehhez hozzátartozik, hogy két évvel korábban a Vörös Hadsereg elfoglalta).
Ukrajna 1922-től 1991-ig a Szovjetunió egyik tagállamaként létezett, ugyancsak változó területekkel.
A Szovjetunió egyik alapja a kollektivizálás volt, ennek első hulláma pedig porba lökte Ukrajnát. Az első ötéves terv idején emberek milliói haltak éhen (a halottak száma 4 és 7 millió közé tehető). Ezt a tragédiát „holodomornak” hívják. Ha egy picit ugrok az időben, meg kell jegyeznem, hogy a XIX-ik században ez a terület volt a világ vezető gabonatermelője (ezért is megdöbbentő a holodomor ténye).
A II. Világháború kíméletlen pusztítást végzett Ukrajnában. A harcok végeztével a Szovjetunió részét képző Ukrajna területe ismét változott: lengyel és magyar területeket kaptak (ez utóbbi Kárpátalja).
Történetünk megértéséhez hozzátartozik, hogy az ukránokhoz ezer szállal kötődő Nyikita Hruscsov 1954-ben Oroszországtól „átcsatolta” Krímet Ukrajnához. A Szovjetunión belül ez a belső határváltozás technikailag nem bírt nagy jelentőséggel, ám megsebezte az oroszok lelkét.
1. Hruscsov egyszerű ajándékként csatolta át Krímet,
2. Tervgazdálkodási szempontokból így volt ésszerűbb a szovjet gazdaság működtetése.
Akár így, akár úgy, a területcsere megtörtént.
Még egy esetet meg kell említenem: az ukrán-fehérorosz határon 1986-ban felrobbant a Csernobili Atomerőmű egyik blokkja: mind a mai napig ez az emberiség történetének legnagyobb nukleáris balesete.
1991-ben Ukrajna független, önálló állam lett. Belső stabilitása a kezdetektől gyenge lábakon állt. A szovjet közös piac összeomlása után gyárak lettek roncstemetők és szeméttelepek; volt, hogy a munkások nem is hrivnyában, hanem kristályvázában vagy porcukorban kapták a fizetésüket (ha kapták egyáltalán). Ukrajnát közben átszőtte a korrupció, a hatalom egy része a pénzzel együtt oligarchák kezébe került, a politikusok egymást vádolták vagy éppen csukatták börtönbe. A nemzetiségi jogsértések folyamatosak és rendkívül súlyosak voltak, elég csak a kárpátaljai magyarok oktatására, kulturális elnyomására, alapvető jogaik megvonására gondolni.
Maguknak az ukránoknak is elegük lett a saját politikai mocsarukból, nem véletlenül választottak meg nagy fölénnyel elnöknek egy politikában addig teljesen járatlan civilt, egy sorozatszínészt és producert, Volodimir Zelenszkijt. Volt amiben javult az állami működés és volt, amiben tovább romlott.
És akkor most jöjjön néhány szám: Ukrajna pár év alatt 11 millió lakost veszített. A fiatalok a szegénység elől nyugatra menekültek, ott vállaltak munkát. Az ukrán vezetés sok kérdésben hibát hibára halmozott!
-Az ukrán belpolitikai válságot és a folyamatosa tüntetéseket látva látszatszínházat rendezett: Krím egy vitatott népszavazáson kinyilvánította függetlenségét, Oroszország pedig egy nappal később örömmel a „keblére ölelte” a régi-új területet.
Ukrajnában sok nemzetiség él, Kárpátalján például csaknem 150.000 magyar. Nos, az ukrajnai oroszok száma ennek sokszorosa, sok-sok millió orosz lakik főleg Ukrajna keleti felén. Krímhez hasonlóan ők is kikiáltották függetlenségüket, szintén vitatott módon, a fegyverek árnyékában. Ezt a két területet, az úgynevezett „Donyecki Népköztársaságot”, és az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaságot” harcok szülték, a függetlenségüket az elmúlt napokig senki sem ismerte el.
Ez változott meg Vlagyimir Putyin múltheti döntésével, s így lett ez a háború megindításának első -szerintem teljességgel hamis- indoka.
Oroszország folyamatosan figyelt. Fegyverkezett, igyekezett visszaszerezni a Szovjetunió szétesésével elveszített világhatalmi státuszát. Az országot 22 éve Vlagyimir Putyin irányítja, hogy államelnökként, hol kormányfőként. A volt kommunista párttag és KGB-munkatárs az elmúlt években totális tejhatalmat alakított ki magának. Van ő ... és szinte senki más.
A fentiekből látszik, hogy Putyin egy több sebből vérző, sok tekintetben széthúzó államot támadott meg. Az erősek a gyengéket támadják, ez nem újdonság. Nem párhuzam, de gondoljunk bele: velünk, magyarokkal is azért bánhattak el annyira Trianonban, mert egy világháborús vesztes, gazdaságilag szétesett, politikailag is megsebzett Magyarországgal találták magukat szembe a nagyhatalmak.
A sok sebből vérző Ukrajna mellett Putyin mást is megérzett: megérezte a „csillagok együtt állását”. Az amerikai elnököt nem tartja igazi partnerének, karosszékből nézte végig az Egyesült Államok csúfos afganisztáni kudarcát és fejvesztett menekülését, így megpróbálhatta megosztani a világot. Személyes véleményem szerint nem számított arra, hogy lépéseit látva azok is elítélik, akik amúgy elégedetlenek Ukrajnával. Ráadásul az USA és a NATO vezetése -sok más mellett- nem értékelhette megfelelően Oroszország és benne Putyin “érzékenységét”. Ha megtette volna, talán nem tartanánk ott, ahol most tartunk. Itt is intő példa lehetett volna a Szerbia és a szerbek NATO-bombázása utáni orosz reakció, mint ahogy a folyamatos bővítési kísérleteket is “benézhették” nyugaton.
Az Egyesült Államok szerepe különböző nemzetközi konfliktusokban -Jugoszláviától Irakon át Afganisztánig - is minimum kétes volt (sőt, egészen biztosan konkrét és súlyos hibákat, bűnöket követett el), ez is erősíthette az oroszok dacát, sérelmeit, s azon érzéseiket, hogy pozíciókat veszítenek a nemzetközi színtéren. Ráadásul a NATO bővítésével az Észak-atlanti Szerződés Szervezete meg is érkezett az oroszok szomszédságába: a NATO fegyverei pedig Oroszország érdekeit sértették. Akárhogy is van: a nagyhatalmi játszmák és vágyak keserű levét nem a nagyhatalmi vezetők, nem a Fehér Ház és a Kreml urai, hanem a bombázott panelházak lakói és a lövészárkokban harcoló fiatalok isszák meg, szenvedik el!
Még egy fontos tény: Ukrajnában nincs amerikai kisebbség, ráadásul Washington sok-sok ezer kilométerre van Ukrajnától és Oroszországtól is, miközben mi, magyarok ott vagyunk a háborús határon, egy jelentős kárpátaljai magyar kisebbséggel. Így Amerika és a világ sosem fogja úgy látni ezt a helyzetet, mint ahogy a magyarok és más szomszédok látják. Egyszerűen más a szemüveg!
Itt jegyzem meg: ha valaki súlyos bűnt követ el, az nem jogosít fel senkit újabb súlyos bűnök elkövetésére. Ez vonatkozik az Egyesült Államokra éppúgy, mint Ukrajnára, Oroszországra vagy a világ bármely más államára, hadseregére, vezetőjére!
Az is látható, hogy Vlagyimir Putyin valamiféle súlyos ellenszenvet érez a színészből lett ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij iránt. A pontos okok ismeretlenek, de sértettségből (is) háborúzni szintén értelmetlen (ha így van egyáltalán).
Vlagyimir Putyin sokszor hivatkozik Jugoszláviára, nem véletlenül. Ott a Szerbián kívüli szerbek védelmére hivatkozott Szlobodan Milosevics (meg Radovan Karadzsics, Ratko Mladics és a többiek). Ők végül a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt találták magukat.
Az orosz elnöknek jelenleg egyetlen nyílt szövetségese van: a fehérorosz elnök. Egybehangzó nemzetközi álláspontok szerint az “Európa utolsó diktátora”-gúnynévvel illetett Aljakszandr Rihoravics Lukasenka feketeöves választási csaló, hatalmát megannyi ármánnyal tartotta meg. A legutóbbi választás után, amikor a nemzetközi közösség a fejét és a lemondását követelte, Putyin védte meg. Lehet, hogy cserébe most “Virág elvtárs kért valamit”. Például azt, hogy adjon engedélyt arra, hogy országa területéről az orosz haderő támadást indítson Ukrajna ellen, ezzel jelentősen megnövelve a front hosszát, így csökkentve az ukránok védelmi esélyeit, illetve nagyon nehéz helyzetbe sodorva a közeli ukrán fővárost, Kijevet!
Putyin első indokai az ukrajnai oroszok védelméről szóltak. A mostani események azt mutatják, ez egy átlátszó indok volt. Katonái ugyanis nem álltak meg Donyeck és Luhanszk megye határainál, pár nap alatt eljutottak sok más terület értelmetlen lövetéséig, úgy, hogy ma már Putyin is teljesen más indokokat említ („NATO-bővítések, agresszív nyugati vezetők, fasiszta és drogos ukrán vezetők”, stb...stb).
OLYAN EGYSZERŰEN NINCS, hogy egy független ország vezetése nem tetszik a másiknak, erre elkezdik lőni a fővárosátt és sok más vidéket, mérhetetlen szenvedést okozva az embereknek.
-Ez az egyész Vlagyimir Putyin háborújának tűnik. Nem látni mellette és mögötte senkit, előtte pláne nem. Ő magyarázta a tévében, hogy Ukrajna gyakorlatilag nem létező állam, ő fenyegeti a nyugatot, ő jelenti be az atomfegyverek készültségbe helyezését. ÉS Ő LÖVETI KIJEVET ÉS MÁS TELEPÜLÉSEKET! Ez utóbbira semmiféle nézeteltérés, történelem-értékelés, politikai vita nem adhat alapot. Néha feltűnik Putyin mellett a külügyminisztere, ám jól láthatóan Szergej Lavrov is csak egy mellékszereplő.
Ez a kérdéskör nagy vita tárgya lehet a jövőben.
Én úgy vélem, hogy aki ártatlan gyermekek, idősek, asszonyok, védtelen emberek halálát okozza, annak bűnhődnie kell. Ugyanakkor láthatjuk, hogy például Észak-Korea urai generációk óta érintetettlenek, annak ellenére is, hogy emberek tömegeinek halála szárad a lelkükön. Tehát a nemzetközi jog annyit ér, amennyit be lehet tartani belőle. Ennek ellenére hajlok arra, hogy Vlagyimir Putyin most háborús bűnt követ el.
NEM LÉTEZHET OLYAN, hogy valaki atomfegyverekkel fenyegetőzik, azzal zsarol!
Ma már az is jól érzékelhető, hogy Putyinnak messze nem Donyeck vagy Luhanszk „megvédése” a célja, de már nem is Ukrajna a fő célpont. Az, hogy most már a független Finnországot és Svédországot, sőt magát a világot is fenyegeti, példa nélküli!
ugyanakkor ezt igazolt konkrétumok (még) nem támasztották alá.
Személy szerint elég erősen úgy érzem, hogy olyat egyszerűen ember nem tehet meg, mint amit most Oroszország embere megtesz: emberek értelmetlen halálát okozza, városokat lövet, atomkatasztrófával fenyegeti a világot, gyakorlatilag mindenkit fenyeget!
Az jól érzékelhető, hogy Ukrajnát például teljességgel semmibe veszi, nem tartja független államnak.
Külön megjegyzésem a háborús bűnökkel kapcsolatban: tárgyalása során, Hágában, a „balkán mészárosa”, Ratko Mladics köhögő öregembert játszott és arra panaszkodott, hogy a cellájában túl erős a légkondicionáló. Ez lett belőle, amikor már nem volt mögötte a hadserege. Ő is, és a másik háborús bűnös, Radovan Karadzsics is éveken át űzött vadként bujkált, mindaddig, amíg el nem kapták őket. Ám Oroszország nem Szerbia, Putyin sem Milosevics, itt sokkal nagyobb méretekről, és sokkal fajsúlyosabb szereplőről van szó.
Jugoszlávia példája tökéletesen megmutatta a világ nagyhatalmainak „töketlenségét”. Bocsánat a kifejezésért, de a „fejlett, vezető világ” évekig elemzett különböző ENSZ-határozatokat, írták a teljesen jelentéktelen és figyelmen kívül hagyott felszólításaikat, miközben százezrek haltak meg vagy lettek nyomorékká, milliók pedig hajléktalanná és hontalanná.
Itt is leírom: Jugoszlávia nem Oroszország! MÁSOK A MÉRETEK, más a vezetők nagyhatalmi szerepe is.
Az elmúlt napokban nagy visszhangot kapott, hogy a Csernobili Atomerőmű orosz elfoglalása, illetve az, hogy megemelkedett a radioaktív sugárzás. Nos, ettől (EGYELŐRE) nem kell félni. A nagy rotációjú harci járművek felverték a radioaktív port, ez helyben megemelte a sugárzás mértékét, de távolabb nem okoz veszélyt. Csernobil annak ellenére nukleáris létesítmény, hogy a termelés leállt. A sugárzó atomhulladék viszont ott van, ugyanakkor -ahogy az előbb írtam- egyelőre nincs hír bajról. EBBEN A PILLANATBAN NINCS! Sokkal nagyobb problémát jelent, hogy Ukrajnának négy működő atomerőműve is van. Kérdéses mi történik ezekkel a későbbiekben...
Az Ukrajna nyugati felén élő magyarok számára akkor is tragikusak az események, ha Kárpátaján nincsenek harcok. NE IS LEGYENEK! Az ottani magyarok ukrán állampolgárok, elvihetik őket a frontra, Ukrajna védelmében.
Személyes szál
Borzalmas volt megélnem, amikor a szerb-horvát háborúban magyar lőtt magyarra, ugyanis a vajdasági magyarokat, jugoszláv katonaként vitték Horvátországba, ahol a szlavóniai magyarok védték a falvaikat. Így lőhetett magyar a magyarra, a szerb-horvát ütközetek során.
Zoltán vajdasági volt. Koszovóban esett el, Szerbia katonájaként, az albánok ellen. Édesanyja zokogva szorította a kezemet, úgy mondta:
„EZ NEM A MI HÁBORÚNK!”
Mindez igaz azokra a kárpátaljai magyarokra is, akik talán életükben nem jártak Dombaszban, Krímben vagy Luhanszkban, esetleg Kijevben sem.
Fontos személyes megjegyzésem:
Sokszor leírtam már: a székely nem román, a felvidéki magyar nem szlovák, a vajdasági magyar nem szerb, a kárpátaljai magyar nem ukrán. Szíven üti őket (és engem is) ez a sokszor hallott, végtelenül bántó jelző. Őket egy igazságtalan döntés (Trianon) szakította el tőlünk, nem ők hagyták el a határt, a határ hagyta el őket. egy kárpátaljai magyar akár ötször is cserélhetett állampolgárságot úgy, hogy a faluját nem hagyta el:
-1920-ig Magyarországon éltek,
-Trianon Csehszlovákiához csatolta őket,
-A bécsi döntéssel újra Magyarországhoz kerültek,
-A II. Világháború végén a Szovjetunió részei lettek,
-1991 óta Ukrajnában élnek.
Sorsverte nép az ottani magyar, az utódállamok közül ott élnek a legnyomorúságosabb körülmények között. NEM SZABAD ŐKET BÁNTANI, MINDEN MÓDON SEGÍTENI KELL ŐKET! Most félre kell tenni a sokszor hangoztatott „kire szavaz, miért szavaz”, stb... vitákat is. Háború van, emberek élete a tét, annál nagyobb értéke pedig semminek sincsen.
A vajdasági magyarokra végzetes csapást mért a délszláv vérfürdő: az egykor 440.000-es magyarság száma ma már a negyedmilliót sem éri el, a sokkal kisebb létszámú horvátországi magyarok falvait feldúlta a háború, ők is jelentősen megfogyatkoztak. Ukrajnában is haltak meg magyarok, korábban és a napokban is. A félelmükben, okkal és joggal menekülők közül lesznek, akik sohasem akarnak majd visszatérni lakóhelyeikre. Az amúgy is tragikus létszámfogyásnak a mostani események döntő lökést adhatnak.
Újabb személyes megjegyzés:
Vannak kisebbségek és kényszerkisebbségek. Az előbbi csoportba tartozom például én is, akinek a családja évszázadok óta Magyarország (korábban a monarchia) lakója. Nekem horvát az anyanyelvem, a kultúrám, horvát zenét hallgatok, de piros-fehér-zöld a zászlóm, magyar a hazám és a himnuszom. Egy magyar-horvát meccs során a magyaroknak szurkolok.
A kényszerkisebbségek ugyanakkor másként állnak ehhez: egy székelynek nem a román a himnusza és nem a románoknak szurkol egy magyar-román meccsen, így az Ukrajnában élő magyarok is sokkal inkább kötődnek a népükhöz, mint a jelenlegi államszervezetükhöz. Így vagy úgy: hiába ukrán állampolgárok, EZ NEM AZ Ő HÁBORÚJUK! Az övék sem!
Alapjában azt kellene megértenünk, hogy mit akar Vlagyimir Putyin. Ahogy fentebb írtam: egyértelműen hiszem, hogy Donyeck, Luhanszk és a határon túli oroszok védelme „csak” egy ürügy volt. Ilyet kérdéseket erélyes diplomáciával, kemény politikával, de nem esztelen háborúval, rakétákkal szoktak rendezni. A legnagyobb félelmet az adja, hogy saját magán kívül talán senki sem tudja, hogy mi Putyin valódi célja. Az az egy kiszámítható, hogy ez az ember kiszámíthatatlanná vált. De ha nem a határon túli oroszok védelmezése a fő cél, akkor micsoda?
-a NATO megfegyelmezése,
-Oroszország világhatalmi státuszának megerősítése,
-a Szovjetunió valamiféle orosz vezetésű felélesztése (természetesen nem a nevében).
Rövidtávon nem ez fogja eldönteni a háborút. Az orosz elnök biztosan tudta, hogy szankciókkal néz majd szembe. A rubel halálos sebet kapott, az orosz bankok, a vezető légitársaságok, az oligarchák, más pénzemberek, külföldi befektetések, vagyonok szintúgy. A szláv lelket ugyanakkor ismerni kell: az esküvőn levegőbe lövöldöznek, egyes kérdéseket kizárólag érzelmi oldalról közelítenek meg; a „szerb anyaföld” legalább annyira a legfontosabb a szerbeknek, mint „Oroszország anyácska” az oroszoknak. És akkor újra: Szerbia közel sem Oroszország!
pár nap alatt az oligarchák rubel-milliárdjai váltak értéktelenné, dolgozók tömege lesz munkanélküli, szülőkhöz, feleségekhez érkeznek a hírek gyermekeik, férjeik haláláról. A sok csepp előbb-utóbb tengerré válhat. Most (még) erőszakkal leverik a béketüntetéseket, a propagandájuk is harsogja az igazukat, de ki tudja meddig...
Az orosz fiatalok ma már nyugatosak és sokkal kevésbé érdekli őket a politika, mint a Forma1, a sajtburger vagy a kedvenc rockzenekaruk. Ezeket most mind elveszik tőlük. Nem lesz nyugati út, kedvenc márkás cipő, nyugati zenekar koncertje. Apró cseppek ezek (is), ám a gazdasági összeomlás mellett ez is lehet egy apró csepp. Előállhat olyan pillanat, amit már Putyin sem tud kontrollálni az erőszakszervezeteivel.
Kérdés csak az: mit tesz még előtte...
A világ figyel és mérlegel. Egy olyan ember, aki körbe van véve piros gombokkal, kiszabadította a szellemet a palackból. Bár a többség elítéli őt esztelen tettéért, igenis vannak, akik már a saját problémáikra (is) figyelnek. Arra, hogy mennyire lehet példa ez mások számára.
Kína távolságtartása látványos. Azé a Kínai Népköztársaságé, amely a kezdetektől fogva magáénak vallja Tajvant (a Kínai Köztársaságot).
Szerbia nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben. Az a Szerbia, amely 2008-ban tulajdonképpen elveszítette déli tartományát, Koszovót, amelyet a világ fele elismer, a másik fele pedig nem. Ott vannak a boszniai szerbek, vezetőjük minden álma, hogy kiváljanak az ingatag Bosznia-Hercegovinából. A „Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat” azonnal elismerte Venezuela, Kuba, Nicaragua, Szíria és Jemen. Nagyon nem véletlenül.
A jövő ugyan teljesen bizonytalan és főleg egy emberen múlik, egy dolog azonban biztos: a világ soha többé nem lesz olyan, mint korábban volt.
Vlagyimir Putyin sokkolta a világot és félő, hogy ebben -szó szerint- nem ismer határt!
Hát, ennyi az én helyzetértékelésem, hangsúlyozottan a jelenlegi történések alapján. Ugyanakkor van az egésznek egy érzelmi része is.
A bomba előbb villan, aztán dörög. Félelmetes a képe, a hangja és a hatása. Borzalmas érzés a bombázások idején óvóhelyen aludni, nekem sajnos volt benne részem, nem egyszer, nem is kétszer. NEM AZÉRT SZÜL EGY ÉDESANYA GYERMEKET, HOGY ELTEMESSE!
Háború van, ártatlan emberek halnak meg a frontvonal mindkét oldalán. Sebet kap a világgazdaság, a nemzetközi kapcsolatok és a diplomácia, de mindez eltörpül kisgyermekek halála mellett. egy ember halála is pontosan egyel több a szükségesnél, most pedig nem egy ember hal meg! Városokat, lakóházakat lőnek, emberek testét és lelkét nyomorítják, s veszik el tőlük a jövőt!
Ami történik, az katasztrófa! Most nem érdekel, hogy pár év múlva mit mondanak majd ilyen-olyan bíróságok és szakértők. Sír a lelkem, hogy ártatlanok halnak meg egy ÉRTELMETLEN várontásban!
Lehet sorolni kölcsönös sérelmeket, rész-, vagy teljes igazságokat, amit ez az ember most tesz, arra nincs indok és nem lehet magyarázat sem!
Isten nyugosztalja a háború áldozatait, Isten óvja a szenvedőket!
Vujity Tvrtko
Utóirat: Tudom, hogy írásom nem rövid, ugyanakkor igyekeztem átfogó képet festeni. Amennyiben hasznosnak találod, kérlek, oszd meg a faladon, hogy a barátaidhoz is eljusson. Köszönöm!
Utóirat 2.0: SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT!
Utóirat,
egyben frissítés 3.0: olvasom egyes kommentjeitekben az ukránok bűneit, Amerika bűneit. Senki nem mondta, hogy nem hibáztak, sőt: magam is írok erről. Ugyanakkor senki sem relativizálhatja a polgári lakosság, nők, gyerekek, ártatlan emberek lebombázását és halálát. Semmilyen oldalon! A bűn az bűn, akárki is követi el, és az egyik nem mentheti fel a másikat!
(forrás:Vujity Tvrtko facebook oldala)
