Találatok erre:
Szintet lép az idén 10 éves Eurojackpot
Megújul hazánk legfiatalabb lottójátéka, az idén 10 éves Eurojackpot. Ennek részeként a március 18-i sorsolást követően a halmozódással elérhető legmagasabb jackpot a korábbi mintegy bruttó 32 milliárd forintról több mint bruttó 43 milliárd forintra emelkedik, amely euróban kerül kifizetésre. További újdonság, hogy március 25-től az eddig megszokott pénteki számhúzás mellett minden kedden is sorsolnak majd az európai lottójátékon.Megnézem a videót
Széchenyi-egyetem: továbbfejlesztett motorral várja a versenyszezont a SZEngine hallgatói csapat
„A tavalyi motorunk bevált, idén a fő célunk, hogy ezt optimalizáljuk” – fogalmazta meg sommásan a SZEngine aktuális fejlesztéseinek irányát Hajas Balázs konstrukciós vezető a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapatának hagyományos design freeze eseményén. A rendezvényen elhangzott, hogy az idei fejlesztések révén túlszárnyalhatják a tavalyi eredményeket, de szó esett a 2023-as motorról is.Megnézem a videót
A dubai világkiállításon mutatkozott be és talált új partnerekre a Széchenyi István Egyetem
A világkiállítás magyar pavilonjában megrendezett Puskás-napon a sportinnovációban érdekelt technológiai cégek mellett három hazai egyetem mutathatta be a sporttal kapcsolatos tevékenységeit. A győri Széchenyi István Egyetem a sport és a műszaki innovációk összekapcsolódását szemléltette az eseményen. Az előadás több potenciális partner érdeklődését is felkeltette, amelynek köszönhetően új, nemzetközi együttműködések körvonalazódnak a győri felsőoktatási intézmény részvételével.Megnézem a videót
Tippek, hogy egy betörő se tegye tönkre a tavaszi vakációt
Bár, már március közepét írunk a tavaszt még csak épphogy kezdjük megérezni. A jó idő érkezését jelzi az is, hogy az iskolákban, óvodákban hamarosan beköszönt a tavaszi szünet. Sok család ilyenkor úgy dönt, hogy a szünetet és a közelgő húsvétot pihenéssel tölti és elutaznak valamerre. A pár napos kikapcsolódás azonban könnyen rémálommá válhat, ha nem gondoskodunk lakásuk, ingatlanunk megfelelő védelméről.Megnézem a videót
Új szintre emeli az egészségügyi innovációt a Semmelweis Egyetem
Az együttműködés három pillére a klinikai kutatásokhoz való hozzáférés növelése és digitalizációja, hazánk vezető szerepének biztosítása a sejt- és génterápiák területén, valamint egy országos szív-és érrendszeri népegészségügyi program elindítása, amely az elkövetkező három évben 50 ezer beteg elérését teszi lehetővé, mesterségesintelligencia- és gépitanulás-alapú megoldások alkalmazásával érdemi eredményeket hozva a kardiovaszkuláris betegségek magyarországi kezelésében.Megnézem a videót
Győzike, Tóth Gabi és a Fidesz többi békeharcosa
Sírni tudna az ember szégyenében és tehetetlenségében...Megnézem a videót
Űradatokkal írhatják újra a kontinens turizmusát a CASSINI ötletverseny résztvevői
Újabb, űriparral kapcsolatos, nemzetközi pályázatot nyert el a Design Terminal. Az innovációs ügynökség szervezi a 3. CASSINI Hackathon magyarországi fordulóját, melynek fő célja, hogy a résztvevők fenntarthatóbbá alakítsák Európa turizmusát. Mindebben európai űradatok és szolgáltatások segítik a jelentkezőket.Megnézem a videót
Így vehető észre, ha megromlott a hús
Könnyen előfordulhat, hogy egy nagy bevásárlás alkalmával sokszor olyan tétel is a kosarunkba kerül, amit nem is akartunk megvenni, ami aztán otthon a hűtő mélyére kerül, később majd jó lesz alapon. Mi a teendő akkor, ha a baconből vásároltuk túl magunkat? Hogyan és meddig tárolható a hús?Megnézem a videót
Közösen ad választ a piac kihívásaira a Tej Terméktanács és a Takarék Csoport
Megerősítette stratégiai együttműködését, és közösen dolgozik a hazai tejfogyasztás népszerűsítéséért a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Takarék Csoport. A megállapodással a magyar tejtermelés hatékonyabb banki finanszírozását, és a termékpálya versenyképességének növelését tűzték ki célul.Megnézem a videót