Január elején sokak számára vízkereszt csupán a karácsonyfa leszedésének ideje. A díszek visszakerülnek a dobozokba, az ünnepi fények kialszanak, és ezzel mintha végleg lezárulna az ünnepi időszak. Valójában azonban január 6. az egyik leggazdagabb jelentéstartalmú nap a keresztény ünnepkörben, amely vallási, néphagyományi és természeti szempontból is különleges szerepet tölt be.

A vízkereszt valódi hídünnep: egyik oldalról lezárja a karácsonyi időszakot, a hagyomány szerint a tizenkét szent napot, másik oldalról pedig megnyitja a farsangi szezont. Ez a kettősség adja különleges karakterét. Egyszerre búcsú és kezdet, elcsendesedés és felkészülés a zajos, közösségi mulatságokra.
Vízkereszt ősi neve az epifánia, amely görög eredetű szó, jelentése: megjelenés, felragyogás, megnyilvánulás. A keresztény hagyomány szerint ezen a napon Isten különleges módon mutatta meg magát a világnak. A teológiai tartalom középpontjában három egymással összefüggő esemény áll.
Vízkereszt valójában három kulcsfontosságú eseményt sűrít egyetlen ünnepbe. Mindhárom esemény az isteni jelenlét felismeréséről szól.
A napkeleti bölcsek látogatása
A három király története azt jelképezi, hogy Jézus nemcsak a zsidó népnek, hanem az egész világnak nyilatkoztatta ki magát. Ez a pogányvilág felé való megnyílás szimbolikus pillanata.
Jézus megkeresztelkedése a Jordánban
A keresztség során az Atya hangja tanúságot tesz Jézusról, ezzel nyilvánosan is megerősítve isteni küldetését. Ez az esemény kapcsolja össze az ünnepet legszorosabban a víz szimbolikájával.
A kánai menyegző csodája
Jézus első csodatétele, amikor a vizet borrá változtatja, az isteni erő nyilvános megmutatkozása. Ez a történet a bőség, az átalakulás és az öröm üzenetét hordozza.
A magyar elnevezés, vízkereszt, közvetlenül utal a vízszentelés szokására. Ezen a napon a templomokban megszentelt víznek a néphit szerint gyógyító, védelmező ereje volt. A szentelt víz végigkísérte az ember életét:
– cseppentettek belőle az újszülöttek fürdővizébe,
– meghintették vele a házat és az állatokat,
– a vetőmagra is jutott belőle a jó termés reményében.
A szentelt víz így vált univerzális védelmező eszközzé a paraszti kultúrában.
A házszentelés szintén vízkereszthez kötődő fontos hagyomány. A pap megszentelt krétával felírta az ajtófélfára az évszámot és a jól ismert betűket. Sokáig elterjedt volt az a nézet, hogy ezek a három király – Gáspár, Menyhért és Boldizsár – kezdőbetűi.
Valójában az eredeti latin formula CMB, amely a Christus mansionem benedicat rövidítése, jelentése: „Krisztus áldja meg e házat.” A betűk későbbi népi értelmezése jól mutatja, hogyan alakulnak és élnek tovább a hagyományok.
A háromkirályjárás, más néven csillagozás, a betlehemezéshez hasonló népszokás volt. Gyermekek járták a házakat királynak öltözve, kezükben egy belülről kivilágított, forgó csillaggal, amely a betlehemi csillagot jelképezte. Az énekkel kísért látogatás egyszerre volt vallásos és közösségi élmény.
Vízkereszt nemcsak az egyházi évben, hanem a természet ritmusában is fordulópont. A téli mezőgazdasági munkák szünetelése miatt az embereknek több idejük jutott a közösségi életre, a táncmulatságokra és a párkeresésre, így a nap a farsang nyitányává vált.

A népi megfigyelések szerint ezen a napon az időjárás a következő hónapokat is jelezhette.
– Ha „csurrog az eresz”, vagyis olvad, akkor hosszú télre számítottak.
– Ha szeles volt az idő, azt jó termés előjelének tekintették.
Az ilyen hiedelmek jól mutatják, mennyire szoros kapcsolatban állt az ünnep a mindennapi megélhetéssel.

A vízkereszt messze több, mint a karácsonyfa leszedésének napja. Egy összetett, gazdag jelentésű ünnep, ahol a mély vallási tartalom, az évszázados néphagyományok és a természet rendje egymásba fonódik. Valódi átmenet a szent és a profán, a csend és a vigasság között. Bár sok szokás mára eltűnt, vízkereszt üzenete ma is aktuális: a lezárás és az új kezdet egyszerre van jelen benne.