2024. december 26., csütörtök
KARÁCSONY névnapja
KARÁCSONY névnapja
Ez az időszak számomra elsősorban a rablóhalas horgászatról szól. Tudom, a békés halak, pontyok, amurok nagyjai is aktívak még, sőt igazán nagyok is ilyenkor kerülnek horogra. Én azonban, talán a régi őszök csukázásaira emlékezvén, az év utolsó hónapjaiban a süllőt, csukát, az időszak elején a balint kergetem a legszívesebben, kakukktojásként beiktatva egy-egy pörgős márnázást.
A balinra való pergetésben nekem majdnem akkora élményt nyújt a halak megkeresése, becserkészése, mint megfogásuk, így addig horgászom rájuk szívesen, amíg felszíni, vagy felszín közeli aktivitásukkal elárulják tartózkodási helyüket. Ekkor már több halat is foghatunk egy-egy helyen, ráadásul az aprók mintha kevésbé lennének aktívak, így értelmes méretű halakra horgászhatunk.
A tiszta víz azonban feladhatja a leckét a csaliválasztás terén, amelyre egy nagyon jó példát is láthattok a videóban. Kiváló együtt állása a horgászati feltételeknek, amikor a 20 fok alá hűlt víz és egy kisebb mértékben zavaros áradás találkozik. Ekkor az ivadékhalak a partszélre szorulnak és a már szintén csapatban bandázó balin egy igazi nagy zabálást tart. Néha csak felspriccelések jelzik, hol is vannak, ám van olyan is, amikor a legnagyobb nyári fröcskölős rablásokat is felülmúlva önfeledten falják a szerencsétlen sneciket, egyéb ivadékhalakat.
Az őszi horgászataimra szánt időm legnagyobb részét a süllőkre szánom, ekkor már egész nap számíthatunk kapásukra. Izgalmasabbá teszi horgászatukat, hogy halszeletes peca közben egy-egy derék balin is beköszön a fenekezőn és olyankor bizony repül a bot! Csapadékos időjárás esetén kisebb mértékben áradó víznél megfoghatjuk utolsó wobbleres süllőinket is, amelyek még az is előfordulhat, hogy nem a sötét éjszakában, hanem a nappal utolsó fényeinél érkeznek. Erről is láttok egy jó részt a videóban. Ahogy hűl a víz, a halszeletet egyre inkább leváltja eredményességét tekintve az élő hal, sőt már nem is annyira a sneci a favorit, hanem a vörösszárnyú, bodorka, nem is mindig kis méretű példányai. A természetes csalis süllőhorgászat lényegéről itt olvashatsz. Novemberben aztán sarokba kerülnek a fenekező felszerelések és a rövid, hűvös nappalok már a plasztikcsalis süllőhorgászatról szólnak, mintegy bemelegítve a fagyos téli horgászatokra.
Bár már sajnos egyre kevesebb van belőle, az igazi kakukktojás ilyenkor a „félragadozó” márna, nem csak azért, mert beköszön őkelme a halszeletre, sőt a plasztikcsalira is, hanem azért, mert ebben az időszakban a kényelmes csónakot az ingatag kövekre cserélve, a Tiszáról a Marosra elcsavarogva nagyon szívesen horgászom rá. Egy időben még a Dunára is elautóztam, fogtam is, szépeket is, ám úgy éreztem nagy nekem az a folyó. Az erős sodrás miatt használt brutális végszerelékek, 150 grammos kosarak se tetszettek, a kisebb halakat néha nem is éreztem bevágás után, csak egy „mintha hal lenne a horgon” érzésem volt és a végén egy gyönyörűséges jászkeszeg, paduc, vagy szilvaorrú pattogott a szákban.
Úgyhogy közelebbi, kedvesebb víz felé fordultam, amely ráadásul mostani lakóhelyemtől párszáz méterre folyik. Ugye milyen gyarló néha az ember, azt a szépséget, amely az orra előtt van, észre sem veszi. Bevallom, nem csak a márna miatt választom néha a Marost, ez a kis folyó ember nem járta partjaival, változatos mederviszonyaival és békességével akkor is elvarázsol, ha érdemi halat nem ad nekem. Szeptember azonban adakozó tud lenni, mint egy érett asszony, így pláne szívesen indulok randevúzni vele.
Nem volt ez kérdés horgászifjoncként számomra, beültünk hárman, négyen az autóba és elzötykölődtünk valamelyik Tisza holtágig, nagyobb tavaszi áradásokat követő ősszel kubikgödrökig. Letanyáztunk, megfogtuk a kishalakat, aztán ki-ki vérmérséklete szerint helyben maradva, vagy cserkelve a csukák után eredt. Fenekeztünk, úszóztunk, a pergetéssel csak időszakosan próbálkoztunk, fogtunk ugyan így is, ám parti pecásként túl sok volt a beszakadás, és az elvesztett műcsalikat nehezen tudtuk pótolni akkoriban. Egy szentírás volt csak, délben összegyűltünk és szalonnasütő, melegedő tűz mellett eldicsekedtünk fogásainkkal, hogy aztán a szürkületi időszakot nagyon várva egy-egy komolyabb halat elcsípjünk még hazaindulás előtt.
A kocsinál aztán osztozkodtunk, valahogy szokássá vált, hogy „közös” a zsákmány, amiből mindenki egyenlő arányban részesülhet. No és az sem volt ritka, hogy a szombati horgászat zsákmánya egy vasárnapi közös bográcsos csukapörköltként igazán méltón végezte földi pályafutását. A kubikgödrökben ma már csuka helyett parlagfű terem, a holtágakban pontyozni kell, ám a tiszai csukaállomány, amely egész évben véletlen fogásokban jelentkezik csak, szeptemberben, október elején egyes helyeken megjelenik és célzott horgászatuk fantasztikus élményekkel ajándékozza meg az ügyesebb horgászokat.
Hogy én hogyan horgászom csukára a Tiszán? Nézd meg a videóban!
A cikket és a fotókat Kiss Gábor folyóvízi ragadozó hal horgászat szakértőnk írta és készítette.
