Elöljáróban: sok horgászt ismerek a Szőke Folyón – és semmilyen kritikát nem kívánok velük kapcsolatban megfogalmazni – mindenki élvezze a saját szórakozását a szabályos keretek között. Ezzel együtt pár gondolatot – gondolatébresztőnek – ajánlok figyelmetekbe.
Idézek egy tipikus beszélgetést – és megértitek mi a probléma:
• Mire horgászol?
• Süllőre.
• Mi történt?
• Fogtam hetet reggel – mind kicsi – nincs itt normális hal.
Meglátom a cuccot és a helyet, már tudom, hogy baj van. Nagy baj. Lefinomított peca, 6-os horog, light feeder bot (nem tudom minek: az ikra nyelését is kiélvezze???). Emellett délelőtt 9-kor dobál a kő rézsűre a parttól 5 méterre. A csali is illeszkedik a módszerhez: vagy élő „pöszmöt” küsz, vagy egy dekás sneciből vágott háti filé… Leegyszerűsítem: ha sok kis süllőt akarok leölni – pontosan ezt kell csinálni. Nyilván kivárom a kapást, egye meg rendesen.
Itt kérek elnézést: ez ebben a formában baromság. Nagyon sok süllő után kimondhatom: a süllő nem játszani akar a kishallal, hanem megenni. Ennek megfelelően – feltételezve normális méretű süllőt – rárabol a kishalra és megeszi. (Számos vízalatti videó bizonyítja, hogy még a „vadállat” csukánál is keményebb ragadozó). Az másik műfaj, ha egy 32 cm-es kb. 32 dkg-os süllő szájába „beleimádkozod” a horgot – lelked rajta. Nem leszünk barátok.
Ahogy szoktam mondani: minden megítélés kérdése. Az eszme nemes – és különösen jól működik néhány kilós halastavi idomított pontyok szakáll nélküli horgászata és mesterséges lélegeztetése mellett – a süllő horgászatnál kicsit árnyaltabb a kép.
Az önkéntes egyszerűsítés és önkéntes mérsékletesség témájában külön cikket fogunk megjelentetni, de a legfontosabb alapgondolat a halak kizárólagosan szórakozásból történő kifogásának vitatása. Nagyon leegyszerűsítve: „aki szórakozásból horgot akaszt a hal szájába, majd ájulásig fárasztva még percekig szárazon tartja a halat a fotózás kedvéért – az sok okból megkérdőjelezhető magatartás”. Süllőnél augusztus elején, 35 fokban, tűző napsütésben ez különösen érdekes kérdés…
Az egyik a páternoszter megoldás, rövid ólommal, hosszú horogelőkével, míg a másik a klasszikus csúszó ólmos – leginkább élő halra szánva.
A hosszú horgos páternoszter a folyóvízi peca csodafegyvere. A szerelés megállításához szükséges tömegű ólom 25-30 cm-es száron, a horog – a víz sodrásától függően – 60-90 cm-es előkén. Ahogy szoktuk mondani – hadd „liffegjen”. Ehhez jól illeszkedik az 1-es vagy 1/0-s horogra rárakott vezérküsz (élve vagy holtan), illetve kiadós falatként a darabos keszegből vágott háti filé. Ami ezt felszedi, azzal nem lesz gond. Ráadásul a megfelelő horoggal és csalival az ikrák kikerülve, nem mellékesen rendesebb balin és konyhaharcsa igen sűrűn jelentkezik járulékos halként.
Csúszó ólmos (szabadonfutó) szereléknél is hasonlóak az alapelvek. Ez inkább élőhalas peca, illetve sokan vitatják a folyóvízi hatékonyságát. Persze ez fordítva is igaz: állóvízen egy megfelelően „verető” élő kishal szabadonfutó felkínálásánál kevés hatékonyabb eszköz van. (Kivétel az egyre inkább elterjedő élettelen libegtetett kishallal történő horgászat)
Ahogy annak idején Laci Bácsitől tanultuk versenyző korunkban: „nagy cupák – nagy hal”. Nyilván ez ésszerű keretek között a süllő esetében is igaz.
Tárgyaljuk ez kicsit részleteiben: Nyilván igaz állítás, hogy a mini kishalat is megeszi a jó süllő. Persze, hogy megeszi. Mellette megeszi a kis süllő, a méret alatti kősüllő, az egyre ritkuló sügér, illetve a mindent megevő 30-35 cm-es bébicsuka. Kérdem: csak minek???? Persze a kis csalihoz illeszkedő kis horoggal jó mélyre be is nyeli. Jöhet a kúposfogó aztán meg az elpusztult halak. (Ha még sikerült a maradék gyöngyös razbórát is visszaengedned, akkor újabb bűnt követtél el a hazai vizek ellen.)
Ragadozó halak esetén különösen igaz, hogy a „sas nem kapkod legyek után”. Egy értelmes méretű süllő egész komoly keszegeket képes megtámadni és megenni. Ha lehet sorrendet javasolni: nyáron vezérküsz, majd ősszel „csukázó méretű” bodorka, vagy vörösszárnyú. Télen nem ördögtől való ötlet egy kisméretű karikakeszeg sem – vélelmezhetően a közös élőhely következtében.
Ráadásul ezek a normális méretű csalik jól állnak a javasolt „normális méretű” horgokon is. Ne felejtsük el: a jövő ragadozóinak a védelme érdekében nincs sem értelme, sem létjogosultsága az „ikrázásnak”.
Lehet, hogy ezzel nem leszek túl népszerű, de a fentiek értemében a svájci módszert tartom a legjobb megoldásnak. Összefoglalva: megfelelő méretű horoggal, megfelelő méretű csalival tudatosan törekedsz arra, hogy egy értelmes méretű süllőt fogj, amit hazaviszel. Kíméletesen és haladéktalanul leölöd, majd kiakasztod belőle a horgot. Az ettől történő eltérés az én világomban nem más, mint a hiba mértéke. A halszájbilincsen napokig lebegtetett süllők büszke gazdáit pontosan a zsákmányuk mellé tenném egy-két napra…a szájbilincsre.
Hasonló érzéseim vannak a „kúpos fogóval, vagy érfogóval kíméletesen kifordítom a hármashorgot” típusú elképzelésekkel kapcsolatban is. Ennek melegágya a balatoni és Tisza-tavi „tökéletes módszer” a fűzött küsz kisméretű (közepes) hármassal, nyeletéssel. Igen az igaz, hogy minden halat megfogsz az „ikrától” a kapitálisig. Nem mellékesen az is igaz, hogy egy ilyen cuccal történő találkozást senki nem él túl. Gondold végig a holnap halai miatt!
Reméljük tudtunk iránymutatást adni az etikus természetes csalival történő süllőhorgászat területén. Nosztalgiából nézz meg egy csodálatos videót a hőskorból – mindig lehet tanulni!
Ha nemcsak süllőre akarsz horgászni, nézd meg pontyhorgászattal foglalkozó írásunk, vagy ha tudni akarod hogyan használhatod a feeder botodat hosszú előkés módszerrel, esetleg kiváncsi vagy hogy mire figyelj, ha eredményes spiccbotos szerelést szeretnél csinálni.