Kukorékolás, hápogás, gágogás! Egyre több magyar településen rendeleti úton tiltják a baromfik tartását, még olyan helyeken is, ahol ez évszázadok óta a falusi élet szerves része volt. Az új lakók – akik jellemzően városokból érkeznek – a nyugalomra hivatkozva sok helyen elérték, hogy az önkormányzatok szigorítsák az állattartási szabályokat. Vajon a hagyományos vidéki életmód végveszélybe került?
Az állattartás falvakban természetes, sőt hagyományőrző tevékenység. A saját nevelésű tyúktojás, a házi nevelésű csirke vagy kacsa évszázadokon át az önellátás és a fenntarthatóság egyik alappillére volt. Az utóbbi években azonban egyre több városból kiköltöző család panaszkodik a baromfik zajára és szagára, ami miatt sok helyen szigorú szabályozásokat vezettek be.
Az önkormányzatok rendeletei gyakran a lakossági panaszokra alapozva tiltják be vagy szorítják vissza a baromfitartást. Az indoklás legtöbbször a következőkre hivatkozik:
A legnagyobb ellentét a falusi életmódot folytató őslakosok és az új beköltözők között feszül. Sok városból érkező család kertes házra és nyugodt környezetre vágyik, de közben a városi életmódhoz ragaszkodnak. A baromfitartás – amely egykor természetes volt falusi környezetben – számukra zavaró tényezővé vált.
Felmerül a kérdés:
A helyzet nem egyszerű, hiszen a hagyományos vidéki élet és az újonnan érkezők igényei ütköznek. Lehetséges megoldások között szerepelhet:
A baromfitartás tiltása egyértelműen átalakítja a vidéki életet. Ha az új szabályok tovább szigorodnak, könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül már csak emlék marad a házi tojás és a reggeli kakaskukorékolás. A kérdés csak az: valóban ezt akarják az emberek? És ha igen, mitől különbözik majd egy falu a várostól?