Okos cumiként kötik le a szülők a gyerekeket a telefonokkal

A digitális világ kétélű fegyver, éppúgy használhatjuk képességek felismerésére vagy feljesztésére, mint ahogy a rabjaivá is válhatunk.

Hol a határ, és mire figyeljünk, hogy ne tévedjünk el, mint a dzsungelben?

Hogyan védjük meg gyermekeinket a valós veszélyektől? 

A videojátékoktól való félelem az egyik leggyakoribb a szülők részéről, és sok esetben alaptalan akkor, ha sikerül tartani a mértéket. Vagyis azokat a kereteket, melyekben éppúgy működik, kapcsolódik, és teljesít a gyermek amellett, hogy a játékkal töltődik fel.

Minden életkorban rejthet veszélyt a virtuális világ

„Akinek hajlama van a függőségekre, annak nem kell sok ahhoz, hogy rászokjon a játékokra, ahol gyerekkorban még a szülő által felállított korlátok jelentenek egyfajta védelmet. Később, serdülőkorban, vagy még később, fiatal felnőttként ez már egyre kevésbé jelent visszatartó erőt. Ezeket a játékokat mérnökök és pszichológusok alakítják úgy, hogy minél vonzóbbak legyenek, minél több időt eltöltsön velük a gyerek. Ami gyakran felnőttkorban is megmarad.”- mondja el a szakember.

Intő jelek lehetnek, ha a játék után a gyerek idegesebb, feszültebb, frusztráltabb ahelyett, hogy feltöltődne, kiegyensúlyozottabbá válna. Nem szabad azonban a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket, hiszen itt magával a függőséggel van a baj, nem a játékkal. A változásokra egyébként is érdemes odafigyelni, mert a túlzásba vitt videojátékokon túl más veszélyeket is rejthet az online világ.

A tendencia már a pandémia előtt is oda mutatott, hogy a gyerekek életében az online térben zajló események – egy Viber vagy Messenger csoportban – éppoly jelentőséggel bírnak, mintha a valós életben történnének.

A különbség annyi, hogy itt nem érzik annyira a súlyát és következményét annak, amit tesznek. Éppen ezért az agresszió, a cyberbullying jelensége okozhat alattomosan, és sokáig alig észrevehetően károkat. Tovább árnyalja a képet, hogy a gyerek az elkövető és az áldozat szerepében is rövid időn belül egyaránt lehet. Ha a standardok elcsúsznak, mert nincs egy felnőtt kontrollja, vagy éppen a felnőtt nem érti meg azokat a motivációkat, amik a gyerek viselkedése mögött vannak, akkor nem tud beavatkozni.

A tudatos helyzetfelismerés és kommunikáció nélkül marad egy következmények nélküli tér, ahol a gyerek úgy érzi, bármit megtehet. Ez lehet a melegágya a sokszor életveszélyes kihívásoknak, de az online kivagyiság, a likevadászat, vagy szélsőséges esetben egymás bántalmazása gyakran csak akkor tűnik fel a szülőnek, amikor már gyermeke viselkedése jelentősen megváltozott.

Jelei lehetnek a hangulati változások, alvási- és evési szokások átalakulása, a zárkózottság, a düh, amit nem lehet egy kamaszkori depresszióra hivatkozva egy legyintéssel elintézni.

Noha a gyermek az online világban funkcionális felnőtt, az életkor és a fizetőképesség előrehaladtával megnő a lehetőségek száma, ahol eltévedhet a digitális világ dzsungelében.

A serdülőkor kezdetén, vagy akár még korábban találkozhatnak a fiatalok a pornóval akár egy idősebb testvéren keresztül, akár ingyenes formában maguk bukkannak rá. De a statisztikák szerint a serdülők 2/3-a találkozott már a sexting jelenségével is, ami szintén nem egy fekete-fehér, kívülről érkező veszélyforrás, hanem sok esetben egy egymás között elinduló vetélkedés, ami kezdetben veszélytelennek tűnik.

A fiatal, fizetőképes felnőtteknél, 18 éves kor felett már az online társkeresők hódítanak, ahol a szakember szerint sokszor a legnagyobb átverés az, amit a résztvevő magával csinál. Gyakran ugyanis nem egyértelmű az, hogy mit szeretne a társkeresőt használó, mik az értékei és milyen kapcsolódásra vágyik, miközben egy olyan – sokszor idealizált – képet mutat magáról, ami szintén nem kedvez a felnőtt kapcsolódásoknak.

Az elszigeteltség, a valódi emberi kapcsolatoktól való távolság, ami főként fiatal felnőttkortól jelenhet meg, a legnagyobb rizikófaktor abban, hogy összekeverjük a digitális létet a valódival. Ahol a számunkra kellemes élményeket következmények nélkül gyűjthetjük, de mértéktelenül nem.

Ne féljünk, éljünk vele

A kulcs bármilyen életkorban a tudatosság és az önismeret, hogy a veszélyek helyett a digitális világ vitathatatlan előnyeit élvezhessük életünkben.

Hiszen előnyök minden életkorban vannak bőven, kezdve attól, hogy egy gyermek képességei, adottságai az általa kedvelt videojátékon keresztül felderíthetőek, ami a későbbi pályaválasztásban is segítséget nyújt, folytatva azon a párbeszéden, amelyben a szülő és a gyermek tanítja egymást, felfedezve egymás világát.

Mert a digitális világban megszerzett élményekről családi és intézményes szinten beszélgetni kell, így építhető be a tudatosság a mindennapi működésbe.

A keretek kijelölése, ami már a fiatal felnőttkorban saját felelősség, észrevenni a különbséget, hogy a virtuális világ élményei feltöltenek, vagy éppen a felelősségvállalásból való menekülést jelentik egy rossz munkahely vagy boldogtalan párkapcsolat elől.

Ehhez pedig már a szükségleteink megismerése, a minőségi emberi kapcsolatok, a kompetens, sikeres, eredményes működés megélése szükséges, ami automatikusan rendezi az arányokat, és a digitális függőséget a megfelelő helyére szorítja vissza életünkben, és elejét veszi az egyéb veszélyforrásoknak is.

Tóth Dániel, aki pszichológusként szakmai oldalról, gamerként és influencerként a digitális világ lelkes fogyasztójaként és édesapaként életből vett tapasztalatával nyújt segítő kezet, megmutatja, hogyan építsük be ezt a tudatosság a mindennapokba. Megjelent könyve, A digitális nevelés egy útikalauz elsősorban szülők számára, hogy megértsék a saját digitális viselkedésüket, és ezzel elkerüljék a rájuk leselkedő veszélyeket, és tisztában legyenek gyermekeik motivációjával, egy nagyobb rálátást kapva el tudjon indulni az a beszélgetés, ami közelebb hozza egymáshoz őket. Segít kijelölni a keretet, ami nem a technológia ellenességgel, hanem az elfogadással és nyitottsággal születik meg, és egészséges lelkű felnövekvő generációhoz vezet.