2025. október 29., szerda
Nárcisz névnapja
Nárcisz névnapja
Az ünnepek eredetét a “sötétségbe való belépés”, a természet végét jelző időszak határozta meg. Az ősi kelták körében az október 31. körüli időponthoz kötődött a Samhain nevű fesztivál, amely a betakarítás végét és a tél kezdetét jelezte. A Samhain idején úgy tartották, hogy “a vélékeny világ” és “a szellemek világa” közötti határ elvékonyodik, a holtak visszatérhetnek, a természet lecsendesül.
Ebből a pogány alapból indulnak el később a szimbolikus gesztusok: a tűzgyújtás, a lámpások, a maszkok és álarcok viselése, mind az élő és holtak közötti “találkozás” szimbólumai. Tehát amikor ma töklámpást faragunk, vagy “cukor vagy csíny” játékot játszunk, gondolkodhatunk azon, hogy gyökereiben az emberi félelem, az emlékezés és a mezsgyeidő megjelenése húzódik.
A keresztény egyház az 8–9. században fokozatosan kialakította azt a felekezetközi ünnepet, amely minden szentet és mártírt megünnepel (akár ismert, akár ismeretlen). Például Pope Gregory IV 835-ben elrendelte, hogy a nyugati egyház az ünnepet november 1-jére tartsa. A Mindenszentek napja tehát nemcsak egy szentekre emlékezés ünnepe, hanem egy liturgikus időpont, amely az október 31-én kezdődő ünnepkört folytatja.
Ezt az emléknapot a „minden elhunyt hívőnek” szentelte az egyház, azokra is gondolva, akik nem váltak szentté, de az élők hitében éltek. Az ünnep a 10–11. században vált általánossá, különösen a Cluny Monastery szerzetesi mozgalom révén. A két nap (november 1–2.) együtt alkotja az úgynevezett „Allhallowtide” vagy „Szentháromság” ünnepi szakaszát: először a vigília (október 31.), majd Mindenszentek, végül Halottak napja.
Ez a háromnapos sorozat áthidalja az élők és a holtak világát, az ünneplést és a megemlékezést, a fényt és a sötétséget. Az ünnepek alatt gyakran visszatérő motívum a mécses, a temetőlátogatás, a közösségi imádság — de a népi hagyományokban megjelennek kisebb játékos vagy ijesztő elemek is (pl. jelmez, trükk-vagy-csoki). A modern Halloween egyik fő mozgatórugója épp ebből a gazdag rétegzettségből fakad.
A Halottak napja egyik legismertebb magyarországi és közép-európai szokása: az elhunytak sírjainak rend-be hozása, mécsesek, virágok elhelyezése, imádság. Ez a szokás a közösségi emlékezést szolgálja, és közvetlenül kapcsolódik a liturgiához is. A gyertyagyújtás szimbolikája kettős: egyrészt a fény jelzi az élők imáit, másrészt az örök élet reményét; az ünnep egyik vizuális metaforája a sötétségből a fénybe való belépés.
A jelmezviselet, töklámpás, „csokit vagy csalunk” játéka a modern Halloween szerves része. Eredetileg az élők védelme az elhagyott, kóbor szellemekkel szemben (pl. állatbőrök viselése), vagy a „souling”-szokás, mikor a rászorulók jelmezben jártak házról házra, adományt kérve cserébe imádságért. Az angol nyelvterületen a „Hallow’s Eve” elnevezésből fejlődött „Halloween”. Érdekes módon tehát a mai szórakoztató-jellegű Halloween-ünneplésnek mély, sokrétegű gyökerei vannak: pogány rítusok, keresztény liturgia és népi interakciók egyaránt.
Magyarországon a november 1–2. időszak nem pusztán külföldi ünnepek átvétele: a temetőlátogatás, a mécsesek gyújtása nagyon régi, ősi gyakorlat. A „Mindenszentek” és a „Halottak napja” kifejezések is azt tükrözik, hogy a közösségi emlékezés és a családi kötődés is fontos szerepet kap. Emellett a Halloween-ünneplés is terjed, de érdemes tisztázni, hogy ez nem önállóan keletkezett: részben a már meglévő ütemet kapta meg új, gyakran világi köntösben. Ha tehát október 31-én maszkos diótörőkkel találkozunk, az valójában a „megidézés”, az élő és holt világ közti vékony kötelék ünneplésének modern megjelenése.
A „miért”
A „hogyan” – tudatosan, mélyebben
Ötvözzük a hagyományokat: A töklámpás-faragás mellé állítsunk egy gyertyát a szeretteink emlékére. A jelmez mögött rejthet olyan szimbólum is, ami „vigyáz” az ismeretlenre és a múlt értékeire.
Fontos az arány: a Halloween külsőségei (jelmez, dekoráció) közben ne feledkezzünk meg arról, hogy az ünnep eredetét tekintve emlékezésről, tiszteletadásról is szól.
A Halloween, a Mindenszentek és a Halottak napja nem három különálló ünnep csupán, hanem egy eseménysor, amely az élet és halál, fény és sötétség, emlékezés és ünneplés határán mozog. A 31-e esti maszk mögött ott a régi druidák tűze, az október végi „mezsgyeidő”, amelyet a keresztény egyház beszántott, formált és liturgiává, imádsággá tette. A november 1–2. napjai pedig az emlékezés, a hódolat, a közösségi csend és gyertyafény ideje.
Minden évben amikor gyertyát gyújtunk vagy töklámpást faragunk, egy réteget mozgunk: nemcsak a fény-árnyék játékával, hanem az emberi lét nagy kérdéseivel is. Az ünnepek arra hívnak, hogy megálljunk, tekintsünk vissza, emlékezzünk – és közben ünnepeljünk.
Ha tehát idén október 31-én töklámpást faragsz, vagy november 1-én gyertyát viszel a sírhoz, gondolj arra: nemcsak „mindenkinek” gyújtasz mécsest, hanem részese vagy egy évezredes történetnek is.
