Rákosi Mátyás a sztálinista mintát követve építette ki Magyarországon a totális diktatúrát, amelynek alapja a személyi kultusz, a propaganda és az Államvédelmi Hatóság által fenntartott félelem volt. A rendszer brutális eszközökkel számolta fel az ellenfeleket, koncepciós perekkel és tömeges letartóztatásokkal biztosítva a hatalom egyeduralmát.

A diktatúra azonban súlyos gazdasági hibákat követett el: az erőltetett iparosítás, a beszolgáltatások és a hiánygazdaság miatt az életszínvonal romlott, ami egyre nagyobb társadalmi elégedetlenséghez vezetett.
A fordulópontot Sztálin halála jelentette, mivel Rákosi hatalma nagymértékben a szovjet támogatástól függött. Az új szovjet vezetés felismerte, hogy a magyar helyzet instabil, ezért reformokat erőltetett, és háttérbe szorította Rákosit, helyére pedig Nagy Imre került.

Bár Rákosi később megpróbálta visszaszerezni befolyását, a rendszer legitimitása meggyengült. Nyikita Hruscsov 1956-os beszéde, amely elítélte a sztálinizmust, végleg aláásta a hatalmát. A növekvő társadalmi feszültségek és a politikai nyomás hatására a szovjet vezetés leváltotta, majd száműzetésbe kényszerítette.
Rákosi története jól mutatja, hogy a félelemre és külső támogatásra épülő diktatúrák gyorsan összeomlanak, ha elveszítik legitimációjukat és társadalmi támogatottságukat.
