A boltok polcain nem találjuk meg, de aki találkozott már a pecsenyekacsa kifejezéssel és arra asszociál, nem jár messze az igazságtól. A horgász szlengben az éppen méretes (60cm), 2 kg körüli harcsától olyan 5 kg-os méretig használják a harcsára ezt a megnevezést, amelyek átlagos erősségű felszereléssel is nagy biztonsággal megfoghatók és egy átlagos méretű család egyszeri étkezésére pont elegendőek.
Természetesen célzott harcsahorgászat során illik készülni arra, hogy nagyobb példányok is felvehetik a horgot, így semmiképp se javaslunk lefinomított felszerelést, védjük és tiszteljük meg azzal a harcsákat, hogy neki való felszereléssel kergetjük őket. Nem a 800 grammos botokra, 60-as fonott zsinórra, 1,5 mm vastag monofil előkékre gondolunk ilyenkor, de olyan felszerelést vessünk be, amellyel érdemi esélyünk van egy 15-20 kg-os példány megfogására is.
A harcsázás ez esetben egy kényelmes, kellemes, akár lustának is mondható időtöltés, hiszen fenekező pecáról beszélünk, nem kell etetőanyaggal koszolnunk, foglalkoznunk, szükségünk van 2 erős, megbízható botra, erős 50-es körüli monofil, vagy 25-30-as fonott zsinórra és meg is vagyunk. A végszerelék is a lehető legegyszerűbb, egy nagyobb, 70-100 grammos ólom, egy hosszú horogelőke, amelyre egyetlen jóméretű 3/0-6/0-s egyágú horgot kötünk.
Bedobás után akár perceken belül is megérkezhet az első kapás, ám ha 40-45 percig csak a sűrű csend őrzi a botokat, akkor lusta peca ide vagy oda, azért érdemes új helyre kötnünk. Igen, sajnos nyáridőben, alacsony vízállású folyón bizony nagy előny a csónak, amellyel elérjük a mély vízű folyószakaszokat és pillanatok alatt helyet is tudunk változtatni.
A klasszikus harcsacsalik jól működnek ekkor is, a harmatgiliszta (ha lehetne szedni ebben a szárazságban), a kanadai giliszta és a nadály mind jó csali, de különösen a kagylódöglés idején a kagyló lesz a favorit.
Egy bajom van ezzel, hogy úgy tudom, a kagylók védettek. Rosszul tudnám? Van olyan tiszai kagyló, ami nem védett? Vannak invazív kagylók, és őshonos kagylók, amelyek közül bizony vannak, amelyek védettséget élveznek: A Tiszában a festőkagyló, amiből sok van és őshonos, az nem védett (ez a kisebbfajta, hosszúkás). Meg van az amuri, ami invazív, ez szokott dögleni, tenyérnyire is megnő, szélesebb, és jellegzetesen csücskös a héja.
Mindenesetre célszerű tájékozódni, és inkább csak azokat megtartani, amit biztosan felismerünk, hogy ne járjunk úgy, mint 2020-ban egyik horgásztársunk Szolnokon:
A legjobb ebben a horgászatban, hogy ha kellően mély vízet horgászunk, akkor napközben is számíthatunk több kapásra. Az Alsó-Tiszán ez a mélyebb víz 9-13 m-es mélységet jelent, az ennél mélyebb szakaszokon ritkább a kapás. Hajnalban, vagy az esti szürkület és különösen az éjszaka folyamán a sekélyebb partközeli zónákra is kilátogatnak a harcsák, így aki partról próbálkozik, az vagy keljen nagyon korán, vagy le se feküdjön.
A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége az utóbbi években kiemelten foglalkozik az őshonos halfajok állománypótló telepítéseivel, így évek óta kerül a jászkeszeg ivadék, márnaivadék, előnevelt kecsege mellett harcsaivadék és előnevelt harcsa is a Tiszába. A 2024-es évben például több mint 20 mázsa egynyaras és majd 35 000 darab előnevelt példány került kihelyezésre, amely mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy egyre jobb harcsás víz a megyei folyószakasz.
Amikor ezt a fajta horgászatot űzzük, akkor számolnunk kell a kisebb harcsák támadásával is, amikor egy pici, 30-40 centis harcsa ugrik neki a jól megtűzött horognak, akkor erős rázásokból, rángatásokból áll a kapás, húzza, rágja szerencsétlen a csalit, meg a nagy ólmot, botvéget is, mint foxi a lábtörlőt. Nehéz nekik jókor bevágni, de próbáljuk meg, ne nyelessünk, mert vagy mélyre nyel, vagy egyszerűen tisztára kopasztja a horgot.
A méret körüli példányok már egy-két húzás után rátámaszkodnak a botspiccre, ebbe a 2-3 mp-es húzásba kell erőteljesen bevágni. A fék legyen kemény, ha megnyikkan, lehet pont annyit enged, hogy nem üti át a kefefogat a horog. Sokat segít a fonott főzsinór, a kapást is jobba közvetíti illetve a horgot is rendesebben be tudjuk húzni a csontos pofába. Amikor rendes halunk akad, akkor nem kell gondolkoznunk, időnk sincs rá, olyankor arra koncentráljunk, hogy el tudjuk kapni a csónakból kirepülő horgászbotot és valamennyire be tudjunk neki vágni, hogy akadjon az a horog.
A fogd meg és engedd vissza szemlélet begyűrűzött a harcsahorgászatba is, és vitatkozhatnánk akár azon is, hogy a tíznullás horgot letorkozó 40 kilós harcsát, amelyet fél óráig mérlegelnek, fotózgatnak mennyire ildomos visszaengedni, de most csak annyit mondunk, hogy nincs azzal semmi baj, ha a konyhára is kerül friss, saját magunk által fogott harcsa.
Ezekkel a 2-5 kilós halakkal még könnyű bánni, nem lesz egy kisebb disznóvágás még a társasházi lakás konyhájában sem, ha feldolgozzuk. Arról már ne is beszéljünk, hogy minden horgászapukának dagad bizony a mellkasa a büszkeségtől, amikor a mindig finnyás 6 éves lánycsemete maszatos kézzel tömi szájába a hófehér harcsaszeleteket és még teli szájjal kérdezi: „Ha megettem, kaphatok még?”
Lehet nagy harcsára horgászni, amikor sok-sok idő alatt fogunk egy-két kapitális példányt, vagy lehet kényelmesen üldögélve a kisebb harcsákból fogni rendszeresen és az se ördögtől való, ha ezekből a halakból a konyhára is jut. Persze itt is vannak olyan apróságok, amelyekre érdemes odafigyelni, ezért ajánljuk figyelmetekbe az alábbi videót!