2025. január 11., szombat
Ágota névnapja

Gazdaság

A munka-magánélet egyensúly megteremtése lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban

A munka-magánélet egyensúly megteremtése lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban

2022-12-16 15:30 | Nézettség: 427
A hibrid munkavégzés, a home-office, illetve a digitális nomád lét elterjedésével egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt. Míg néhány évvel ezelőtt a kérdést meg lehetett oldani azzal, hogy az ember kikapcsolta a számítógépét vagy mobiltelefonját, a folyamatos digitális jelenlét miatt ma már ez nehezen elképzelhető. A laptopok és okostelefonok ott vannak velünk a szabadidő eltöltése közben is, ezekről filmezünk, rendelünk ételt, vásárolunk, játszunk, tartunk kapcsolatot a szeretteinkkel és a munkatársakkal. Egyre több felhasználónak vált kényelmetlenné, hogy munkahelye a digitális eszközein keresztül beszivárog a magánéletébe, vagy éppen fordítva. Erre a problémára jelent kézenfekvő megoldást a legújabb okoseszközökön már elérhető „Fókusz” üzemmód, ami a szakértő szerint az elkövetkező években a gyártók egyik kiemelt fejlesztési területe lesz.
2022-12-16 15:30 | Nézettség: 427
A BMW márkakereskedés a leggyorsabb elektromosjármű-töltőt telepíti az Egyesült Királyságban

A BMW márkakereskedés a leggyorsabb elektromosjármű-töltőt telepíti az Egyesült Királyságban

2022-12-16 15:20 | Nézettség: 399
A lincolni márkakereskedés két ultragyors ABB Terra 360 elektromosjármű-töltőt telepített, amelyek három perc alatt 62 mérföldes (100 kilométeres) hatótávolságnak megfelelő szintre képesek feltölteni a gépkocsik akkumulátorát, így biztosítva, hogy az ügyfelek minél hamarabb útnak indulhassanak.
2022-12-16 15:20 | Nézettség: 399
Magyar ökoinnováció keretében debütált az új hulladékgyűjtő hajó a Dunán

Magyar ökoinnováció keretében debütált az új hulladékgyűjtő hajó a Dunán

2022-12-16 15:12 | Nézettség: 443
Automata folyótakarító hajó és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszer támogatja mostantól a Dunának és vízgyűjtő területének megtisztítását. A Robo-Collect névre keresztelt vízi jármű és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra magyar ökoinnováció keretében valósult meg. A fejlesztés szemléletében és működésében is újszerű: a szakemberek kiemelten kezelik a hulladék megfigyelését és újrahasznosítását, a folyamatokat innovatív eszközök támogatják, a hulladékgyűjtő rendszer újításai pedig fokozzák a gyűjtés hatékonyságát.
2022-12-16 15:12 | Nézettség: 443
Tizenhat éves előadó is szerepelt a Műegyetem konferenciáján

Tizenhat éves előadó is szerepelt a Műegyetem konferenciáján

2022-12-16 15:06 | Nézettség: 430
Középiskolások is megmérettették tudásukat és bemutatták kutatási eredményeiket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2022. évi Tudományos Diákköri Konferenciáján. A BME 2023-ban is meghirdeti a középiskolás TDK-t és az induló diákoknak felvételi többletpontot ad, valamint a tehetséggondozó munkában eredményes pedagógusok elismerésére is hirdet pályázatot.
2022-12-16 15:06 | Nézettség: 430
Magyar startup nyert díjat Európa vezető energetikai szakkiállításán, az Enlit Europe frankfurti állomásán.

Magyar startup nyert díjat Európa vezető energetikai szakkiállításán, az Enlit Europe frankfurti állomásán.

2022-12-16 14:53 | Nézettség: 383
Rendkívül sikeres félévet tudhat maga mögött a Startup Campus németországi irodájának portfólióvállalata, a MET3R. Innovatív megoldásaikat Európa vezető energetikai szakkiállításán, az Enlit Europe frankfurti állomásán mutatták be. A rendezvény keretében aFour D's Pitching Festival egyik előadójának is beválasztották őket, ahol megnyerték a "Demokratizáció" kategóriát.
2022-12-16 14:53 | Nézettség: 383
Növényvédelmi permetező drónpilóta képzés indul Nyíregyházán

Növényvédelmi permetező drónpilóta képzés indul Nyíregyházán

2022-12-16 14:48 | Nézettség: 455
Napjainkban a mezőgazdaság számos kihívással néz szembe, hiszen egyre csökkenő földterületen kell még nagyobb mennyiségű, ugyanakkor kiváló minőségű élelmiszert termelni, ráadásul a szélsőséges időjárási körülmények még inkább nehezítik a megfelelő növényvédelmi kezelések időben történő elvégzését. Éppen ezért a mezőgazdaság forradalmasítása, valamint az innovatív technológiai megoldások alkalmazása alapvető fontosságú. Az utóbbi években a dróntechnológia robbanásszerű fejlődése figyelhető meg, így a permetező drónok számtalan előnnyel bíró használata is térhódítás előtt áll. A légi kijuttatás miatt például nem kell számolnunk taposási kárral, de a technológiának köszönhetően akár kevesebb növényvédő szert és víz mennyiséget is elegendő a területre kijuttatni, ezzel pedig nem csak a környezet védjük, de jelentős költségeket is megtakaríthatunk. A permetező drónok ráadásul a precíziós technológiát alkalmazó gazdálkodásba is beilleszthetők, mivel segítségükkel a területen belüli a célzott foltkezelések és differenciált tápanyagkijuttatás is egyszerűbben megvalósíthatók.
2022-12-16 14:48 | Nézettség: 455
Ipar 4.0 tudást szállít a Bosch Rexroth több hazai szakképzési centrumba

Ipar 4.0 tudást szállít a Bosch Rexroth több hazai szakképzési centrumba

2022-12-16 14:44 | Nézettség: 335
Több mint 1,4 milliárd forint értékben fejlesztett tíz vidéki szakképzési centrumot az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. A program keretében a Bosch Rexroth Kft. digitalizációhoz és az Ipar 4.0 tematikához kapcsolódó oktatási berendezéseket biztosított, valamint az oktatási szereplőkkel együttműködve átfogó középfokú tananyagok kidolgozásában vett részt. A vállalat egyik kiemelt célja az oktatás és az ipar összekapcsolása, annak támogatása, hogy az oktatók és a diákok már a középfokú szakképzésben is megismerjék az ipari digitalizációval kapcsolatos tudnivalókat.
2022-12-16 14:44 | Nézettség: 335
Megnő a kosárérték karácsony előtt: ezek a sláger élelmiszerek

Megnő a kosárérték karácsony előtt: ezek a sláger élelmiszerek

2022-12-16 14:37 | Nézettség: 427
Többet költünk élelmiszerekre a karácsonyt megelőző időszakban, és ezzel párhuzamosan a minőségi termékek iránt is látványosan megnő a kereslet. Decemberben hagyományosan jelentős mennyiségek fogynak mikulás csokiból, szaloncukorból és pezsgőből is, több halat, kacsát és libát is fogyasztunk, de a helyenként már hiánycikknek számító ársapkás termékeket is kiemelten keresik az interneten a fogyasztók. A közelmúltban MagyarBrands díjjal kitüntetett Közért+ elemzései szerint mindenki próbálja a legtöbbet kihozni a pénzéből. Magyarország első hazai online termelői piacán ezért kiemelt akciókkal, többek között áfamentes ajánlatokkal is várják a vásárlókat.
2022-12-16 14:37 | Nézettség: 427
Turizmus: teltházas karácsonyra számítanak Budapesten

Turizmus: teltházas karácsonyra számítanak Budapesten

2022-12-16 14:25 | Nézettség: 400
Idén is az egyik legfelkapottabb úti cél lehet európai viszonylatban Budapest karácsonykor, a vendégéjszakák száma pedig meghaladhatja a koronavírus-járvány előtti számokat is. A város karácsonyi vásárai, fürdői, ár-érték aránya és gasztronómiája egyaránt csábító a külföldiek számára. A B&B hotellánc első magyarországi szállodája éppen ezért közel 100 százalékos foglaltságra számít az ünnepkörben, ami köszönhető annak is, hogy áraikat az energiaválság ellenére sem emelték.
2022-12-16 14:25 | Nézettség: 400
Egészségértés Díj 2022: ez a négy legjobb egészségértést fejlesztő program ma Magyarországon

Egészségértés Díj 2022: ez a négy legjobb egészségértést fejlesztő program ma Magyarországon

2022-12-16 14:22 | Nézettség: 409
Gyermekkori elhízás, e-cigaretta, ételallergia és csigolyafejlődési rendellenesség: ezek a témák állnak az idei Egészségértés Díjat kiérdemlő kezdeményesek fókuszában. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által hét éve alapított pályázat ezúttal olyan programokat díjazott, amelyek fókuszában az egészséggel, egészségmegőrzéssel, gyógyulással kapcsolatos álhírek elleni küzdelem és a minél szélesebb rétegeket elérő, hiteles tájékoztatás állt.
2022-12-16 14:22 | Nézettség: 409